Kultúra

A zebegényi Sándor Róbert grafikusművész „Vadak” című fóti kiállításának megnyitója

Miért megy el az ember egy kiállításmegnyitóra? Az élményért – adta meg a választ dr. Feledy Balázs művészeti író megnyitó beszédének első mondata. Sándor Róbert, a fiatal zebegényi grafikusművész fóti kiállítása élmények sokaságával ajándékozta meg a 90 éves fóti Vörösmarty Mihály Művelődési Ház Szalkay Termébe lépő vendégeket.

A leghosszabb utat egy Debrecenből érkezett kedves, idős hölgy tette meg, de ott volt dr. Mészáros Ferenc, a Magyar Természettudományi Múzeum korábbi, évtizedekig szolgáló igazgatóhelyettese, Prihoda Judit festőművész, a vadállatok ábrázolásának mesternője, Rádóczy Gyarmathy Gábor festőművész, Dankó Dalma, a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeum igazgatója, Török Tivadar karikaturista, Nyíri Márton, Dunakeszi alpolgármestere, a kiállító művész „kisképzős” osztálytársa, barátja.

Sándor Róbert, a Soproni Egyetemen végzett sokoldalú művész oeuvre-jének a lelkéhez legközelebb álló, a vadállatokat ábrázoló természetképeit hozta el Fótra. Kötődése ehhez a témához nem egyszerűen az állatszeretetből vezethető le, hanem inkább a természetnek, a benne élő vadállatoknak a Teremtésben betöltött szerepük jelentőségének értelmezéséből. „Képeim a természetközelség közvetlenségét közvetítik. Azt sugallják a szemlélőnek, hogy ő is ennek a csodálatos természetnek a része. Segítenek felfedezni a természet csodáját a tökéletesnek teremtett állatok által, a saját környezetükben, a maguk tökéletesre csiszolt funkciójában. S ami ilyen, az szép, s erre a szépségre rádöbbenni felemelő” – mondja a megnyitó utáni fogadáson levetített, róla készült kisfilmben.

Sándor Róbert rajzainak, festménygrafikáinak nagyszerűségét, szépségét, szuggesztivitását a természetben rejlő tökéletesség szépségére való rádöbbenés ihleti. Szemét, kezét, gondolatait a Teremtést szolgáló alázat irányítja. Feledy Balázs a fiatal művész alkotói és szakmai tehetségének felfedezésétől lelkesült örömben vezette a közönség tekintetét képről képre, új és újabb összefüggéseket tárva fel az alkotások és az alkotásokon túl mutató gondolatok között. Korábban csupán a látványt megnevező, majd filozofikussá váló képcímek emberi tulajdonságokra utaló többletjelentést adnak az alkotásoknak. Így lesz a plakáton és a meghívón is szereplő, lenyűgöző bölényfej címe A túlélő, a szarvasbikák tusakodását megjelenítő krétarajzé Harcosok,  a tollrajz fajdkakasainak Urak, az erőtől duzzadó bivalynak Nehézfiú, a keselyűnek Komornyik.

Maderspach Viktor vadászati szakíró, e műfaj legjobbjának Páreng-Retyezát című művéből a Lengyel Anna és Lengyel András által felolvasott részlete a természetközeli hangulat bemutatásával gazdagította a tárlatot. A fóti kiállításmegnyitókon gyakran szereplő, a közönség által szeretett és nagyra becsült Trio Brillo Kamarazenekar és vendégük, Balázs Júlia klasszikus énekművész zenei közreműködése vastapssal jutalmazott, izzó hangulatot teremtett. Az emeleti színházteremben filmvetítéssel, fogadással, a művész eredeti grafikáinak, valamint ezek művészi másolatainak árusításával folytatódott a program.

Sándor Róbert grafikusművészt a grafikáit dedikáltatók, gratuláló kérdezősködők vették körül, de gratulációból nekünk, a Vörösmarty Mihály Művelődési Ház vendéglátó szervezőinek is jutott bőséggel a rendezvény magas színvonalát, bensőséges légkörét dicsérve.

Harangozó Katalin, a kiállítás rendezője

Fotó: Enyedi Lajos

Még szintén érdekelheti...