Dunakeszi

I. Dunakeszi Vitorlázórepülő Bajnokság

A Malév Repülőklub és az Opitz Nándor Repülőklub 2021. április 16. és 23. között rendezi meg az I. Dunakeszi Vitorlázórepülő Bajnokságot.

A dunakeszi pilóták mellett Farkashegyi Repülőtérről, Budaörsről, Szegedről, Szatymazról, Esztergomból, Pécsről, Dunaújvárosból, Őcsényből és Atkárról 32 gép 36 pilótájának naponta más-más feladatot kell teljesíteniük.

Új fejezet nyílik Dióssi Csaba Dunakeszi Város Polgármestere védnökségével megrendezésre kerülő I. Dunakeszi Vitorlázórepülő Bajnoksággal, ahol a versenyek történetében először, bár a vírushelyzet miatt, de úttörő munkával, online szervezést és versenyrendezést valósítunk meg, a hagyományok felélesztése mellett.

Régen Dunakeszi város a vitorlázórepülők országos központi repülőtere volt, 46 verseny-nemzetközi, nemzeti és utánpótlás versenyek helyszíne és a mindenkori válogatott keret bázisa volt, de sajnos ez a hagyomány 30 éve megszakadt, csak a legtapasztaltabb pilóták emlékezhetnek rá. 

Szeretnénk ezzel az I. Dunakeszi Vitorlázórepülő Bajnoksággal újra hagyományt teremteni, köszönjük, hogy a város vezetése támogatja a kezdeményezésünket, reméljük Dunakeszi lakói is munkánkon keresztül jobban megismerik ezt a gyönyörű sportágat.

A járványhelyzetre való tekintettel a verseny érintkezésmentesen zajlik, online kapcsolattartással. A feladatokat és híreket a https://www.soaringspot.com/en_gb/i-dunakeszi-vitorlazorepulo-bajnoksag-dunakeszi-2021/ oldalra írják ki minden versenynap reggelén. Ugyanitt megtalálható lesz a repülőgépek útvonalát bemutató webes felület is.

 A gépek Északkelet-Magyarország légterét használják majd.

Versenyfeladat típusok:

–          sebességi versenyszám kijelölt fordulópontokkal (Racing Task – RT)

–          sebességi versenyszám kijelölt légterek érintésével (Assigned Area Task – AAT)

Helyszín: Dunakeszi Repülőtér

Időpont: minden nap 10-18 óráig

Eredményhirdetés: 2021. április 23. 20:00 óra

Fővédnök: Dióssi Csaba, Dunakeszi Város Polgármestere

 A rendezvény Dunakeszi egész területéről és a repülőtér széléről szabad szemmel is követhető.

Még szintén érdekelheti...