„Egy gyermek érintetlen hitével, a lényeget látó szemével,/a világra rácsodálkozó lelkével mesél./ S mi vele együtt hiszünk, látunk és ámulunk.”/Csukás István
Sajdik Ferenc 2025. szeptember 19-én elengedte a kezünket, de nem hagyott magunkra. Öleléseink baráti melegsége, huncut mosolyának a tekintetében csillogó ragyogása, duruzsoló hangja érzéki emlék. Alkotásainak tömkelege vizuálisan bekebelezhetetlen mennyiségű, velünk maradó ajándék. Kegyelemben eltöltött hosszú életének sok-sok évtizedén át, egészen az utolsó hetek betegágyban töltött időszakáig rajzolt és rajzolt, még a kórházban is.
Most itt állunk szeretett feleségével közös ravataluk előtt. A fotóról egymást átölelve mosolyognak ránk. Marika alig egy hónappal megelőzve őt ment el. Kinyújtott kezébe kapaszkodva Feri követte, s most újra együtt vannak odaát. A hivatalos protokoll felszínes külsőségeitől mentes, szelíd, csendes volt búcsújuk a Farkasréti temetőben. A XI. kerület polgármestere, dr. László Imre köszönt el elsőként Újbuda nagyra becsült díszpolgárától, Sajdik Ferenc grafikusművésztől, az egyetlen Kossuth-díjas magyar karikaturistától. A család nevében a Sajdik házaspár keresztlánya, Takács Ildikó operaénekesnő búcsúzott. Felidézte a négy generáció egymásba fonódó életének számtalan szeretetteljes, bensőséges pillanatát, ünnepeit, hétköznapjait. A sír körül már teljes volt a csend, nem törte meg se szó, se dallam. Amikor az utolsó koszorú, a legutolsó szál virág is a helyére került, távolabb, a fák között egy fekete ruhás alak tűnt fel, majd lassan ajkához emelte hangszerét, és felhangzott az Il Silenzio szívünkbe sajduló, lágy harmóniája.
Vác is elbúcsúzott a város díszpolgárától
Temetése másnapján, szombaton, Vác búcsúzott Sajdik Ferenctől, a város díszpolgárától. Napsütéses őszi délelőtt ragyogott a Főtéren. A Városháza dísztermébe megrendült arckifejezéssel érkeztek a gyászolók, kezükben egy-egy szál színes virággal.
Családtagok, barátok, karikaturisták, volt kollégák, műgyűjtők, újságírók, valamennyien Sajdik Ferencet szeretve tisztelők Vácról, Budapestről, a környék településeiről és néhányan ott voltunk Dunakesziről is. Ott volt Dr. Bognár László, Göd egyik korábbi polgármestere, valamint Szegedről Szűcs József, a Régihíd Galéria és a Sajdik Fanklub tulajdonosa, vezetője. Ravatalhoz hasonló pulpituson Sajdik Ferenc mosolygós fotóját virágok vették körül. Különböző fajtájú, színes virágok, hogy szelídítsék a gyász komorságát, a búcsú fájdalmát, vagy talán azért, hogy változatosságukkal felidézzék a Művész sokoldalú, gazdag személyiségét, munkásságának műfaji változatosságát a Ludas Matyi karikatúráitól kezdve, a kétszáznál több könyvillusztráción, a filmeken, reklámokon át az aquarell, a pasztell és a vegyes technikával készült művészi karikatúrák, táblaképek káprázatos színvilágáig. Egyedül humorának frissessége, szerethetősége és munkáinak magas színvonala volt mindig változatlan.
Matkovich Ilona polgármester asszony emlékbeszédében bemutatta Sajdik Ferenc életútját, családját, érdemeit, kiemelte legfontosabb erényét, a belső sorompót, amely a karikaturisták világában is különccé tette. Mindig tudta/érezte, hol a határ. Karikatúráit sohasem használta fegyverként. Fehérváriné Tóth Helga, a Tragor Ignác Múzeum igazgatója e gondolat folytatásaként értékelte a múzeumban látható, gyerekekhez, felnőttekhez egyaránt szóló 400 alkotást, melyeknek humora a gyógyító hitet sugározza felénk. Szerényi Gábor grafikusművész, karikaturista csupa szerethető emléket őriz Sajdik Ferencről, akit két évvel ezelőtt a Magyar Művészeti Akadémia a Nemzet Művészének választott, aki a legnagyobb alkotók közé tartozik, mert valamennyi nézőjének azt sugallja munkáival, hogy ebben a próbára tévő világban mégiscsak él egy eredendően szívbéli, kedves humor. Búza Péter művelődéstörténész Sajdik Ferenc egyik születésnapi mondatát idézte fel: „Olyan messze mentem már az idővel, és még annyi mindent meg akarok rajzolni.”
Az emlékezés és a búcsú ünnepi programja a Tragor Ignác Múzeum Pannónia Házában filmvetítéssel folytatódott. Kapronczai Erika: A Sajdik című, 2020-ban, a Művész 90. születésnapja alkalmából készült dokumentumfilmjében Sajdik Ferencen kívül megszólal, sztorikat mesél, Füves könyvbe illő Sajdik mondatokat idéz, közös élményeket elevenít fel, Csukás István a szeretett szerzőtárs, író, Főkukac, Anette Ehrig, Henrik Irén animációs operatőr, Dr. Iványi-Bitter Brigitta és Kernács Gabriella művészettörténész, Kolodko Mihály szobrászművész, Kozma Péter producer, galériatulajdonos, Marsovszky Emőke gyártásvezető, Bethlen Béla és Papp László műgyűjtő, galériatulajdonos, Sajdikné Könyvesi Marika, Tettamanti Béla grafikusművész, Krenner István és Tóth József “Füles” karikaturista valamint Gálvölgyi János színész, parodista.
A Pannónia Ház emeleti nagytermében, a májusban megnyílt Sajdik 95 – A magyar karikatúra mestere című kiállítást Fehérváriné Tóth Helga, a kiállítás kurátorának tárlatvezetésével tekintették meg az emlékezők. Meg-megállva a Művész munkái előtt, a gyász melankóliáját felváltotta a derű, a jókedv, a mosoly, a Sajdik-világ képekké varázsolt csodáinak, kedves humorának életöröme és a hála, hogy Sajdik Ferenc a miénk.
Harangozó Katalin
