78 éves korában elhunyt Czinege István szobrászművész. Az általa létrehozott emlékmegörző alkotások Dunakeszi és Sződ köztereinek, közintézményeinek értékei, jelenlétükkel hétköznapjainkra ható művek. Őstehetség volt. Belső ösztönzésre fogott vésőt a kezébe és mások utánzása nélkül a maga elképzelését követve teremtett esztétikai értéket.
Czinege István 1947-ben Sződön, munkáscsaládban született. Édesapja a Dunakeszi MÁV Járműjavító Üzemben lakatosként dolgozott, édesanyja bedolgozó volt. A családban nevelkedő három gyermek eltartásához jövedelemkiegészítésként a nyári hónapokban napszámos munkát is vállaltak a szülők. István, édesapja útját követve 1965-ben lakatos szakmunkás bizonyítványt szerzett. Ezidőtájt – magántanulóként – Gödre, a zeneiskolába is járt, tangóharmonika volt a hangszere. Első munkahelye a dunakeszi járműjavító üzem volt, ahol több beosztásban 1989-ig dolgozott.1973-ban érettségi vizsgát tett a váci gépipari technikumban.
Kedvtelésből kezdett rajzolgatni. Ez az érdeklődés vezette a Vasutasok Szakszervezete Képzőművészeti körébe, ahol viszont a szobrászathoz kapott kedvet. E körben képezte magát és alkotott közel két évtizedig. 1980-ban megnősült, feleségével Dunakeszire költöztek. Itt hamarosan kiterjedt baráti társaság szeretett alakja lett. A belőle áradó derű, a mások iránti figyelem örömtelivé tette a vele való találkozásokat. Czinege István kenyérkereső munkája és napi feladatai mellett folytatta művészi tevékenységét. Munkásságának minden korszakában figurális műveket alkotott. Készülődésének idején a munkásábrázolás foglalkoztatta, majd ezt követően változatos témák ihlették meg: történelem, szerelem, játék, gyermekvilág. Alkotó útjának második évtizedében, 1989-ben a Képzőművészeti Alap tagja lett. Jelentős esemény volt a DunArt Képzőművészeti Kör létrejötte, amely inspiráló szellemi közegének köszönhetően formálta meg Dunakeszin az Attila- emlékhelyen elhelyezett nagyméretű íj és kard alkotását. Sokoldalú művész volt: álmait, gondolatait mészkőben, márványban, bronzban, fában valósította meg. Életművének talán legkiemelkedőbb része portrészobrászata. A mellszobrokban a művész a pályájuk csúcsára jutott alkotókat tárgyilagosan jeleníti meg.
Czinege István nagylelkű adományozó volt. Szobrai, büsztjei, domborművei ajándékként lettek közkinccsé. Egyetlen egy szobráért sem fogadott el anyagi ellentételezést. Élhetetlenségnek tűnő szerénysége számunkra intő erkölcsi példa. József Attila mellszobra a dunakeszi művelődési központ értéke, Kőrösi Csoma Sándor büsztje a lakótelepi iskola dísze, Bárdos Lajos márvány szobra a gyártelepi iskola diákjai számára mértékadó jel, Madách Imre portréja a sződi faluház emlékezetes része. Sződ és Dunakeszi közintézményei névadójuk emlékének őrzését a művész alkotásainak jelenlétével a hétköznapokban is ünnepivé teszik. Elbúcsúztunk Czinege Istvántól. Szobraival tovább él velünk. Most már valamennyi a mienké.
Kollár Albin
