Több mint két évtizede Angliából indult el a Házasság hete kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet.
A Házasság hetét – amelyhez hazai és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség csatlakozott kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt – mára 4 kontinens 21 országában ünneplik.
Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével, a idei eseménysorozat február 8 – 15. között valósul meg.
A Váci Egyházmegyében Veresegyházon, a Szentlélek- templomban (2112 Veresegyház, Szentlélek tér 1-3.) lesz a nyitó szentmise február 8-án vasárnap 9:30 órai kezdettel. A szentmisét bemutatja és homíliát mond Marton Zsolt váci megyéspüspök, az MKPK Családügyi Bizottságának elnöke.
A záró szentmise helyszíne a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom lesz (1056 Budapest, Március 15. tér 2.). Időpont: 2026. február 15., vasárnap 18:00 óra. A szentmisét ezen alkalommal is Marton Zsolt megyéspüspök celebrálja.

Dunakeszin idén is ingyenes előadás várja azokat, akik megünnepelnék a házasság hetét
Parti Nóra és Ötvös András várja Házasság hete alkalmából a nézőket Dunakeszin

Kit ne foglalkoztatna, hogy miért ért a nő és a férfi mást ugyanazon a mondaton és hogyan lesz ebből azonnal parázs vita? Ki ne ment volna már a falnak, mert már olyan sokszor kért valamit a párjától, de az csak nem teljesítette a kérését? Mi történik akkor, hogyha egy hosszú házasságban, párkapcsolatban élve már nem lobog olyan nagy lánggal a tűz? Hogyan jutunk el odáig lépésről-lépésre, hogy a hatalmas izzó szerelemből egyszer csak a hétköznapok megszokásában találjuk magunkat?
Játékmesterek: Gönczi Dorka (moderátor) és Varga Zsolt (kommunikációs szakértő)
Szereplők: Parti Nóra és Ötvös András színművészek
Helyszín: VOKE József Attila Művelődési Központ (Dunakeszi, Állomás sétány 17.)
Időpont: 2026.02.09. hétfő 19:00 óra. Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött, legyen kedves, kitölteni az online jelentkezési lapot. A belépés csak Dunakeszi Kártyával, így kérjük, azt az előadásra hozza magával – olvasható a Dunakeszi Programiroda Facebook-oldalán.
Veresegyházon izgalmasnak ígérkező programmal várják az érdeklődőket a kezdeményezők, aki így fogalmaznak felhívásukban:
„Szeretnénk Veresegyházon is népszerűvé tenni ezt a hetet, ezért immár harmadik éve megpróbáljuk mindazokat összefogni, akik szintén értéket látnak a házasságban. A városban számos randevú lehetőség van, de ezen a héten partnereink kedvezményekkel, mi pedig kapcsolat-erősítő játékokkal is készültünk. A randipontokon kérjétek a játékokat, minden helyen mással készültünk. Saját tapasztalat, hogy 5-10 év házasság után gyakran a problémamegoldáson, gyereknevelésen kívül nem marad közös téma, ezek a feladatok ebben segítenek. Számos ajánlat közül válogathattok, az ingyenes sétától a romantikus vacsoráig, összeköthet titeket a közös érdeklődés, a kultúra vagy a hitetek is.”
A szervezők szívesen fogadnak minden – akár pozitív vagy negatív – visszajelzést, illetve jelentkezést társszervezőnek drótposta címen, vagy a Facebookon privát üzenetben.

Verőcén vacsorával egybekötött házas alkalmat szervez a Nyitott Kapu Baptista Gyülekezet / 2=1 Házasság sikeresen Misszió.
Helyszín: Nyitott Kapu Baptista Gyülekezet, 2621 Verőce, Árpád út 120. Időpont: 2026. február 14. 16:00 – 21.00.
Az alkalomra lehet vacsorás és vacsora nélküli jegyeket is vásárolni.
A részvétel díja:
15.000 Ft/pár, melyet a helyszínen kell fizetni, és a vacsorát és az ital fogyasztást is tartalmazza.
8.000 Ft/pár, ami csak az előadáson történő részvételt tartalmazza és a helyszínen kell fizetni.
A részvétel regisztrációhoz kötött, melyet a következő linken lehet megtenni:
Vacsorás részvétel: https://forms.gle/7nRx3PUuW4nkj6jL8
Elődadáson való részvétel /vacsora nélkül: https://forms.gle/tJRWrAQxBBqVrqZP6
Elérhetőségek:
Gyöngyösi Zsolt: tel:209567983
Gyöngyösi Andrea: tel: 202153986
Előadó: Dr. Tapolyai Emőke, klinikai és pasztorálpszichológus, felsővezetői coach.
Az előadó Magyarországon, Európában és az Amerikai Egyesült Államokban egyaránt elismert szakember. Pszichológus, szexuálpszichológus, felsővezetői coach, a „Gondolatok elvitelre”, a „Harmóniában múltunkkal, jelenünkkel és jövőnkkel”, valamint az „Óriások és sáskák” című könyvek szerzője. Több mint 25 éve foglalkozik egyéni- és párterápiával, vezetői coacholással. Emőke védjegye, hogy nemcsak szakemberként van jelen egyéni ülésein, előadásain, hanem legalább ugyanannyira emberként is.
Forrás: vaconline.hu és Dunakeszi Programiroda





