Március 15-e a magyar nemzet egyik legnemesebb ünnepe. Ilyenkor nem csupán egy történelmi napra emlékezünk, hanem arra a szellemiségre, amely 1848 tavaszán egy nemzet szívében lobbant lángra: a szabadság, az önrendelkezés és a hazaszeretet eszméjére.
Dunakeszin, a Március 15. téren tartott ünnepi megemlékezésen Tuzson Bence igazságügyi miniszter beszédében arra emlékeztetett, hogy a szabadság nem pusztán múltunk dicső öröksége, hanem jelenünk élő valósága és jövőnk záloga is.
A forradalom egyik megható jelképe: a kokárda
A szónok felidézte a forradalom egyik megható jelképét: azt a kokárdát, amelyet a hagyomány szerint Szendrey Júlia tűzött Petőfi Sándor mellére. A piros-fehér-zöld szalag azóta is a magyar lélek egyik legszebb jelképe. Immár 178 éve tűzzük ki évről évre, nemcsak emlékezésül, hanem azért is, hogy kifejezzük: a márciusi ifjak öröksége ma is bennünk él.
Az 1848-as fiatalok bátorsága különleges volt. Abban a korban kimondani a szabadság szavát nem csupán merészség, hanem sorsvállalás volt. Ők azonban hittek abban, hogy egy nemzetnek joga és kötelessége saját sorsáról maga dönteni. A márciusi ifjak nem csupán a történelem alakjai – ők a magyar szabadság örök példaképei.
A beszédben elhangzott: a magyar nemzet ereje évszázadok óta a megmaradás képességében rejlik. A Kárpát-medencében élő magyarságot a történelem viharai között is összetartotta nyelve, kultúrája és mindenekelőtt a szabadság iránti rendíthetetlen szeretete. Európában két nemzet van, amely ezer éven át meg tudta őrizni államiságát és identitását – Magyarország és Franciaország – húzta alá Tuzson Bence.
A szabadság azonban sohasem végleges állapot. Olyan, mint a tiszta víz: amikor bőségesen jelen van, természetesnek tűnik, ám hiánya azonnal érezhetővé válik. Éppen ezért a szabadságot minden nemzedéknek újra és újra meg kell védenie, meg kell őriznie, és tovább kell adnia.
A márciusi ifjak gondolata ma is útmutató számunkra
Ők hittek a közösség erejében, a szabad gondolatban és a bátor cselekvésben. Hittek abban, hogy a nemzet jövőjét nem mások írják meg helyettünk – azt nekünk kell formálnunk.
Az ünnepi beszéd arra is felhívta a figyelmet, hogy a történelem nem csupán a nagy hősök tetteiből áll. A szabadság története családok, közösségek és hétköznapi emberek történeteiből épül fel. Amikor elmeséljük gyermekeinknek saját családunk múltját, a szabadsághoz kötődő emlékeinket és tapasztalatainkat, akkor egy nagy nemzeti mozaik újabb darabját adjuk tovább.
A kokárda viselése ezért több mint hagyomány: jelképes fogadalom. Annak vállalása, hogy a magyar szabadság eszméjét továbbvisszük, és nem engedjük, hogy mások mondják meg, miként éljünk és miként gondolkodjunk.
Március 15-e így minden évben emlékeztet bennünket arra, hogy a szabadság nem csupán történelmi örökség, hanem közös felelősségünk is. És amíg emlékezünk a márciusi ifjak bátorságára, amíg büszkén tűzzük mellünkre a kokárdát, addig bizonyosak lehetünk abban, hogy a szabadság – ahogyan 1848-ban – ma is közöttünk él.
A szabadság pillanata – szívet-lelket melengető előadás
Az emelkedett hangvételű ünnepi beszéd után a Bárdos Lajos Általános Iskola színjátszó csoportjának tagjai színvonalas, szívet-lelket melengető előadással idézték fel a márciusi ifjak történelmi tetteit. Kiváló színészi alakítással formálták meg Petőfi, Vasvári és a többi forradalmár személyiségét.
A korhű ruhában színpadra lépő fiatalok maradandó élménnyel ajándékozták meg az ünneplő dunakeszieket. Magával ragadó volt a folyamatosan változó színpadkép: a gyönyörű népviseletben táncoló fiatalok látványa, valamint a tehetséges diákok és tanárok éneke felejthetetlenné tette az előadást, és eggyé kovácsolta a vastapssal ünneplő közönséget.
A Szabadság pillanata című produkció örökké élni fog a szívünkben. A műsort az iskola zenetagozatos diákjai – Bartha Lili, Bigda Márton, Csapó Julianna, Csoszó Mátyás, György Máté József, Imre Lilla, Kulcsár István, Szénási Zsanna, Zala Kata és Zentai Levente – igényes előadása tette emlékezetessé. Köszönet illeti az iskola tanárait is: Drahos-Tóth Dórát, Gyombolainé Iványi Mártát és Varga Pétert.
A koreográfiát Gyúró Tamás tanította be. A zenei anyagot és a látványtechnikát Vörös István állította össze. A forgatókönyvet Hoványné Martikán Erika írta, aki az előadást rendezte is. Juhász Gyula Március idusán című versét Kulcsár István, a IV. Béla Király Gimnázium tanulója mondta el.
Koszorúzás és főhajtás
A városi ünnepség zárásaként az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére elhelyezték az emlékezés virágait és koszorúit az emlékműnél. Elsőként Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Dióssi Csaba polgármester koszorúzott, majd az önkormányzat képviseltében Sipos Dávid alpolgármester és Nagyné dr. Spiegelhalter Renáta jegyző asszony.
Őket követték a Történelmi Vitézi Rend képviselői, majd a pártok, a nemzetiségi önkormányzatok, az intézmények képviselői, civil szervezetek és magánszemélyek rótták le kegyeletüket az 1848–49-es emlékműnél.
Az ünnepi megemlékezést a Himnusz és a Szózat közös eléneklése foglalta keretbe. Az ünnepi műsorban közreműködött a Dunakeszi Koncertfúvósok zenekara, vezényelt Szilágyi Szabolcs Balázs.
Vetési Imre
Fotó: Ligeti Edina és Kovács Zsolt
