Március 15-e a magyar nemzet egyik legnemesebb ünnepe. Ilyenkor nem csupán egy történelmi napra emlékezünk, hanem arra a szellemiségre, amely 1848 tavaszán egy nemzet szívében lobbant lángra: a szabadság, az önrendelkezés és a hazaszeretet eszméjére.
Dunakeszin, a Március 15. téren tartott ünnepi megemlékezésen Tuzson Bence igazságügyi miniszter beszédében arra emlékeztetett, hogy a szabadság nem pusztán múltunk dicső öröksége, hanem jelenünk élő valósága és jövőnk záloga is.
A forradalom egyik megható jelképe: a kokárda
A szónok felidézte a forradalom egyik megható jelképét: azt a kokárdát, amelyet a hagyomány szerint Szendrey Júlia tűzött Petőfi Sándor mellére. A piros-fehér-zöld szalag azóta is a magyar lélek egyik legszebb jelképe. Immár 178 éve tűzzük ki évről évre, nemcsak emlékezésül, hanem azért is, hogy kifejezzük: a márciusi ifjak öröksége ma is bennünk él.
Az 1848-as fiatalok bátorsága különleges volt. Abban a korban kimondani a szabadság szavát nem csupán merészség, hanem sorsvállalás volt. Ők azonban hittek abban, hogy egy nemzetnek joga és kötelessége saját sorsáról maga dönteni. A márciusi ifjak nem csupán a történelem alakjai – ők a magyar szabadság örök példaképei.
A beszédben elhangzott: a magyar nemzet ereje évszázadok óta a megmaradás képességében rejlik. A Kárpát-medencében élő magyarságot a történelem viharai között is összetartotta nyelve, kultúrája és mindenekelőtt a szabadság iránti rendíthetetlen szeretete. Európában két nemzet van, amely ezer éven át meg tudta őrizni államiságát és identitását – Magyarország és Franciaország – húzta alá Tuzson Bence.
A szabadság azonban sohasem végleges állapot. Olyan, mint a tiszta víz: amikor bőségesen jelen van, természetesnek tűnik, ám hiánya azonnal érezhetővé válik. Éppen ezért a szabadságot minden nemzedéknek újra és újra meg kell védenie, meg kell őriznie, és tovább kell adnia.
A márciusi ifjak gondolata ma is útmutató számunkra
Ők hittek a közösség erejében, a szabad gondolatban és a bátor cselekvésben. Hittek abban, hogy a nemzet jövőjét nem mások írják meg helyettünk – azt nekünk kell formálnunk.
Az ünnepi beszéd arra is felhívta a figyelmet, hogy a történelem nem csupán a nagy hősök tetteiből áll. A szabadság története családok, közösségek és hétköznapi emberek történeteiből épül fel. Amikor elmeséljük gyermekeinknek saját családunk múltját, a szabadsághoz kötődő emlékeinket és tapasztalatainkat, akkor egy nagy nemzeti mozaik újabb darabját adjuk tovább.
A kokárda viselése ezért több mint hagyomány: jelképes fogadalom. Annak vállalása, hogy a magyar szabadság eszméjét továbbvisszük, és nem engedjük, hogy mások mondják meg, miként éljünk és miként gondolkodjunk.
Március 15-e így minden évben emlékeztet bennünket arra, hogy a szabadság nem csupán történelmi örökség, hanem közös felelősségünk is. És amíg emlékezünk a márciusi ifjak bátorságára, amíg büszkén tűzzük mellünkre a kokárdát, addig bizonyosak lehetünk abban, hogy a szabadság – ahogyan 1848-ban – ma is közöttünk él.
A szabadság pillanata – szívet-lelket melengető előadás
Az emelkedett hangvételű ünnepi beszéd után a Bárdos Lajos Általános Iskola színjátszó csoportjának tagjai színvonalas, szívet-lelket melengető előadással idézték fel a márciusi ifjak történelmi tetteit. Kiváló színészi alakítással formálták meg Petőfi, Vasvári és a többi forradalmár személyiségét.
A korhű ruhában színpadra lépő fiatalok maradandó élménnyel ajándékozták meg az ünneplő dunakeszieket. Magával ragadó volt a folyamatosan változó színpadkép: a gyönyörű népviseletben táncoló fiatalok látványa, valamint a tehetséges diákok és tanárok éneke felejthetetlenné tette az előadást, és eggyé kovácsolta a vastapssal ünneplő közönséget.
A Szabadság pillanata című produkció örökké élni fog a szívünkben. A műsort az iskola zenetagozatos diákjai – Bartha Lili, Vikida Márton, Csapó Julianna, Csoszó Mátyás, György Máté, Imre Lilla, Kulcsár István, Szénási Zsuzsanna, Zala Kata és Zentai Levente – igényes előadása tette emlékezetessé. Köszönet illeti az iskola tanárait is: Drahos-Tóth Dórát, Gyombolainé Iványi Mártát és Varga Pétert.
A koreográfiát Gyúró Tamás tanította be. A zenei anyagot és a látványtechnikát Vörös István állította össze. A forgatókönyvet Hoványné Martikán Erika írta, aki az előadást rendezte is. Juhász Gyula Március idusán című versét Kulcsár István, a IV. Béla Király Gimnázium tanulója mondta el.
Koszorúzás és főhajtás
A városi ünnepség zárásaként az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére elhelyezték az emlékezés virágait és koszorúit az emlékműnél. Elsőként Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Dióssi Csaba polgármester koszorúzott, majd két a alpolgármester: Sípos Dávid és Nyíri Márton, valamint Nagyné dr. Spiegelhalter Renáta jegyző helyezte el a tisztelet és a hála koszorúját.
Őket követték a történelmi Vitézi Rend képviselői, majd a pártok, a nemzetiségi önkormányzatok, az intézmények képviselői, civil szervezetek és magánszemélyek rótták le kegyeletüket az 1848–49-es emlékműnél.
Az ünnepi megemlékezést a Himnusz és a Szózat közös eléneklése foglalta keretbe. Az ünnepi műsorban közreműködött a Dunakeszi Koncertfúvósok zenekara, vezényelt Szilágyi Szabolcs Balázs.
Vetési Imre
Fotó: Ligeti Edina és Kovács Zsolt
