Rétvári Bence közösségi oldalán jelentette be, hogy megalakult a KDNP nyolcfős országgyűlési frakciója, melyet ő vezet. A frakció tagja – az ismert politikusok mellett – a sződligeti Máthé Zsuzsa is, aki a Szent István Intézet igazgatója.
Rétvári Bence bejelentette azt is, hogy kik kaptak bizalmat a frakcióvezető helyettesi pozícióra.
„Köszönöm képviselőtársaim bizalmát, hogy a frakcióvezetéssel megbíztak‼ Frakcióvezető helyettesek: Juhász Hajnalka és Nacsa Lőrinc.
A magyar családokért fogunk dolgozni. Megvédjük a 16 év nemzeti kormányzás eredményeit! Kiállunk a nemzeti és keresztény értékek mellett. Kiállunk hazánk függetlenségéért és a polgárok szabadságáért!”
Máthé Zsuzsa közösségi oldalán így írt a felelősséggel teli örömhírről:
„Hidegrázós, felemelő érzés és óriási felelősség…
Köszönöm a megelőlegezett bizalmat és azt, hogy amikkel eddigi munkám során foglalkozhattam, azokat a kérdéseket, értékeket most, az újonnan megalakuló Országgyűlésben – ugyan ellenzéki pozícióból, de konstruktívan, mindig a magyar emberek üdvét szem előtt tartva – képviselhetem.
Ígérem, legjobb tudásom szerint fogok törekedni a keresztény tanítások, az emberi méltóság, az emberi élet tisztelete, a családok melletti kiállás megvalósulására, a közbeszéd színvonalának emelésére.
Köszönöm, ha imáitokban hordozzátok a munkánkat!”
A frakció tagjai:
Hargitai János
Juhász Hajnalka
Latorcai Csaba
Máthé Zsuzsa
Nacsa Lőrinc
Rétvári Bence
Seszták Miklós
Simicskó István





