Dunakeszi

Emlékszobor, körforgalom és a gyermekorvosi rendelés is napirenden csütörtökön

Szeptember 24-én, csütörtökön tartja soron következő ülését Dunakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A közel húsz napirendi pont között több, a dunakesziek mindennapjait közvetlenül érintő ügy is szerepel: szó lesz a Tábor utca–Klapka utca kereszteződésébe tervezett körforgalomról, változik az egyik gyermekorvosi körzet rendelési ideje, bővül a Dunakeszi Kártya kedvezménye, és a testület elé kerül a Gérecz Attila és Wittner Mária emlékére készülő szoborpáros terve is.

Már a legkisebbek is kaphatnak Dunakeszi Kártyát

Módosulhat a Dunakeszi Kártyáról szóló önkormányzati rendelet. A jelenlegi szabályozás szerint hatéves kortól lehet igényelni a kártyát, a tervezett módosítás azonban lehetővé tenné, hogy a hat év alatti gyermekek is rendelkezzenek vele. Ennek köszönhetően a hat év alatti, Dunakeszi Kártyával rendelkező gyermekek is kedvezményesen sportolhatnak valamennyi sportágban a Városi Sportegyesület Dunakeszinél.

Szoborpáros készül Gérecz Attila és Wittner Mária emlékére

A képviselő-testület elé kerül Dunakeszi két díszpolgára, Gérecz Attila és Wittner Mária emlékét megörökítő szoborpáros végleges kiviteli terve. Az alkotás az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója előtt tiszteleg. A tervezett helyszín a Fő út mentén, az 1956-os kegyeleti park közelében található. A helyszíni bejárást és a szakmai zsűri többkörös véleményezését követően alakult ki a testület elé kerülő javaslat.

Tovább halad a Tábor utca–Klapka utca körforgalmának ügye

Folytatódhat a Tábor utca és a Klapka utca kereszteződésének körforgalmi csomóponttá alakítását célzó engedélyezési eljárás. A tervezettel kapcsolatban sem az illetékes szakhatóságok, sem a lakossági fórum résztvevői nem tettek észrevételt. A képviselő-testület ezért tudomásul veheti az egyeztetések eredményét, és felkérheti a polgármestert az eljárás folytatására az Állami Főépítész felé. A fejlesztés a 2027. évi önkormányzati költségvetés része lesz.

Októbertől változik az egyik gyermekorvosi körzet rendelési ideje

Október 1-jétől változik Dr. Balogh Andrea, az V. számú házi gyermekorvosi körzet orvosának rendelési ideje. A módosításra azért van szükség, mert a Barátság úti rendelőt korábban váltótársként használó doktornő időközben a Fő úti Egészségházba költözött.

Az új rendelési idő:

  • hétfő: 10:00–13:00
  • kedd: 14:00–17:00
  • szerda: 9:00–12:00
  • csütörtök: 12:00–14:00
  • péntek: 9:00–12:00

A tanácsadás csütörtökönként 8:00 és 12:00 között lesz, a szűrővizsgálatok, vagyis a preventív rendelés pedig szerdán és pénteken 8:00–9:00 között. A IV. számú gyermekorvosi körzetben is változás várható: Dr. Nagy Irén nyugdíjba vonulása miatt a helyettesítést Dr. Kis Katalin veszi át.

Egymillió forintos keret a dunakeszi egyetemisták támogatására

Dunakeszi a 2027. évi fordulóra is csatlakozhat a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz. Az önkormányzat ehhez egymillió forintos keretet különítene el. A támogatásra a szociálisan rászoruló, Dunakeszin élő felsőoktatási hallgatók, illetve a felsőoktatásba készülő fiatalok pályázhatnak. Az önkormányzatoknak szeptember 30-ig kell jelezniük a csatlakozási szándékukat.

Dunakeszi is csatlakozhat a limes világörökségi jelöléséhez

Együttműködési szándéknyilatkozatról is dönthet a testület, amelynek célja, hogy Dunakeszi csatlakozzon azokhoz az önkormányzatokhoz, amelyek támogatják a magyarországi, Duna menti római határvidék, azaz a közép-európai limes UNESCO világörökségi címre történő jelölését. A kezdeményezésről szeptember 11-én tartottak egyeztető konferenciát Budapest III. kerületének szervezésében.

Két szelektív hulladéksziget is megszűnhet

A lakossági és a képviselői jelzések alapján felülvizsgálták a dunakeszi szelektív hulladékgyűjtő szigetek kihasználtságát. A bizottság két, alig használt gyűjtősziget megszüntetéséről dönthet. Megszűnhet a Madách Imre és a Wass Albert utca sarkán, valamint a Radnóti utcában, a Fazekas Mihály Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskolánál található hulladéksziget. A tervek szerint az iskola mellett a felszabaduló területen K+R parkoló, a Madách Imre utcánál pedig további közterületi parkolók alakíthatók ki.

Új közlekedési táblák és pontosítások

Két helyszínen közlekedési jelzések is változhatnak. A Kolonics György utca elején a jelenleg félrevezető helyen lévő Megállni és várakozni tilos tábla áthelyezéséről dönthet a bizottság. A Kiscsurgó utcában, a Csendes közben kialakított parkolóhelyeknél pedig új Parkoló tábla kihelyezése szerepel a napirenden.

Menetrend szerinti busszal is elérhető a diáknegyed

A szeptemberi tanévkezdésre kiegészítő táblát helyeztek ki a Béke utcai vasúti aluljárónál. Ennek köszönhetően a MÁV Zrt. által közlekedtetett, 3,1–3,4 méter magas menetrend szerinti autóbuszok is áthaladhatnak az aluljárón. Ez azt jelenti, hogy több útvonalon is elérhetővé válhat tömegközlekedéssel a Dunakeszi Diáknegyed.

Beszámolók és munkatervek

A képviselők megtárgyalják a Dunakeszi Óvodai és Humán Szolgáltató Központ Óvodai Intézményegységének és Bölcsődéinek a 2025/2026-os nevelési évről szóló éves értékelését, valamint a 2026/2027-es nevelési év munkaterveit. A dokumentumokat az intézmények nevelőtestületei és a szülői közösség is véleményezte. Napirenden szerepel a Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. 2026. első félévi gazdasági beszámolója, valamint a jegyző beszámolója a polgármesteri hivatal 2025. évi tevékenységéről. A testület emellett elfogadhatja a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar Egyesület 2025. évi beszámolóját is. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő együttes tavaly is számos koncerttel, többek között újévi koncerttel, a Köröndi esték programjaival, bérleti hangversenyekkel, valamint hazai és határon túli fellépésekkel képviselte a várost. A bizottság megtárgyalja a Myrai Vallási Közhasznú Egyesület 2026. első félévi beszámolóját is a Dunakeszin életvitelszerűen élő hajléktalan emberek ellátásáról. A beszámoló szerint az év első hat hónapjában nyolc új személyt vettek nyilvántartásba, az egyesület pedig az elhelyezés mellett az álláskeresésben és az ügyintézésben is segíti az ellátottakat.

Dunakeszieket javasolhatnak Pest Megye kitüntetéseire

A képviselő-testület arról is dönt, hogy Dunakeszi mely lakosait javasolja Pest megye különböző kitüntető címeire. Az előterjesztés olyan személyek elismerésére tesz javaslatot, akik szakmai, közösségi vagy más területen végzett munkájukkal járulnak hozzá a város és a megye hírnevéhez.

A napirendek között szerepel továbbá a településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet pontosítása is, amelyre a jogszabályi változások miatt van szükség.

A képviselő-testület ülésére 2026. szeptember 24-én, csütörtökön kerül sor. A részletes előterjesztések a Képviselő-testület és a Pénzügyi és Jogi Bizottság hivatalos anyagai között érhetők el. A lakosok a napirendi pontokkal kapcsolatos észrevételeiket az e-mail-címre küldhetik.

Forrás: dunakeszipost.hu

Még szintén érdekelheti...