Dunakeszi

Védőhálóval védekeznek a hódok támadása ellen Dunakeszin

A városi főkertész asszony az utóbbi időben figyelt fel rá, hogy a Duna-parti szakaszon, a Rév út és a Liget utca közötti területen megjelent a hód és a védett állattal együtt a kártétel is.

  • Hat fiatal fát kettétört és egy idősebb nyárfát elkezdett kidönteni. A hód védett állat, ő is itt lakik, és mi is – írja bejegyzésében némi iróniával Tóth Eszter.

A város főkertésze kiemeli: „törekszünk arra, hogy egymás mellett jól megférjünk”.
– A hódoknál ebben az időszakban hagyta el a szülői fészket a legifjabb alom, ők most élelmet és lakhelyet keresnek. A legfinomabb csemege számukra a fiatal zsenge fa, amelyet egészben elfogyasztanak, illetve a nagyobb fák kérge és gallyaik, ezért is borítják ki őket. A visszatelepített eurázsiai hód jellemzően nem gátat épít, hanem kotorékban, üregben lakik a fák kérge között, vagy a partfalban – ismerteti a hódok szokásait.

Tóth Eszter városi főkertész arról is beszámolt, hogy a Duna-parti sétány melletti szakaszon, ahol fontos a partfalvédelem, ott megvédik a fákat, körbehálózzák őket, hogy a hódok ne tudják meggyengíteni, balesetveszélyessé tenni azokat. Délebbre, a kutyás strandnál, illetve északabbra fiatal fűzfacsemeték ültetésével az élőhelynek alkalmasabb területeket biztosítanak, ahol kisebb zavarás mellett élhetnek a védett állatok.

Még szintén érdekelheti...