Kultúra

Az Ismerős Arcok is koncertet ad a Sződfeszten

Március 12-én egész napos programra várják az érdeklődőket Sződön a Faluházba, ahol a Sződfeszt keretében délelőtt kilenc órától kezdődnek a programok, melyeket este kilenc órakor utcabál zár majd.

A rendezvény szervezője az Aktív Dunakanyar Alapítvány, fővédnöke pedig Rétvári Bence országgyűlési képviselő. A program délelőtt kilenc órakor veszi kezdetét, a Sződi DSE szervezésében az óvodások labdarúgó kupájával. A délutáni események sora pedig Hertel László polgármester megnyitójával indul délután kettő órakor. A nap folyamán műsort ad a Sződi Csupafül Óvoda, a Sződi Hunyadi János Általános Iskola Zeneiskolásai. Ezen kívül lesz csikós bemutató, fellép Haik Viktória és a kispárna mesezenekar, műsort ad a helyi hagyományőrző néptánccsoport, lesz cirkuszi show. Délután öt órakor Sógorok koncert, este hét órakor pedig Ismerős Arcok koncert várja az érdeklődőket, majd utcabállal zárul a nap a Pedrofon zenekarral.

Még szintén érdekelheti...