Sport

Dunakeszi új sportcsarnokában nemzetközi versenyeket is rendezhetnek

Dunakeszin, szombaton minden a sportról és az új létesítmények megnyitásáról szólt. Kora délután adták át a Magyarság sporttelepen a felújított futófolyosót, amely több mint négy évtizede szolgálja a város atlétáinak felkészülését. Alig egy félórával az ünnepélyes ceremóniát újabb követte, amikor az egész napos sportbemutatók csúcspontjaként felavatták a nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas, kétmilliárd forintból épített impozáns új sportcsarnokot ugyancsak a Magyarság sporttelepen.

A VS Dunakeszi 20 szakosztályának látványos bemutatóival kezdődött az egész napos monstreprogram, melyben 27 sportág képviselői mutatkoztak be a nagyközönségnek. Az igazán jól szervezett és látványos sportprogram csúcspontjaként avatták fel a kétmilliárd forintból épített multifunkciós csarnokot.

Az avató beszédek előtt a cheerleader szakosztály sportolói látványos produkciójukkal hangolták a közönséget az ünnepélyes megnyitóra.

Dióssi Csaba polgármester a rá jellemző felkészültséggel és tárgyilagossággal elemezte a multifunkciós csarnok ünnepélyes avatásához vezető több éves utat.
– Számomra ez a csarnok a legek fejlesztése – jelentette ki a polgármester, aki hozzátette, hogy 2012-től rögös út vezetett az ünnepélyes avatóig, melyek között említette a terület megvásárlását és a megvalósításhoz szükséges források előteremtését. Elismeréssel beszélt az együttműködő partnerekről, a VS Dunakesziről, a beruházást lebonyolító Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft-ről, a kivitelező Trend Építő Zrt-ről.

A sikerhez vezető úton mindvégig támogató partner volt Tuzson Bence országgyűlési képviselő és Benkő Tamás, az MLSZ Pest megyei igazgatója, dunakeszi önkormányzati képviselő, aki egy 500 millió forintos TAO pályázattal segítette a beruházás létrejöttét.

– Mindketten sokat tettek azért, hogy felépíthettük a város legújabb sportcsarnokát – mondta elismeréssel a hangjában.  – Tuzson Bence -, akivel napi szinten együtt dolgozunk – a nyíltvizi edzőközpont felépítése mellett támogatta a multifunkciós csarnok forrásainak előteremtését is, melyhez sikerült átcsoportosítani a műugrótorony építésére elnyert támogatást is, aminek üzemeltetése rendkívül veszteséges lett volna – ismertette Dióssi Csaba. – A csarnok építése öt forrásból valósulhatott meg, ami kisebb csoda – tette hozzá.

A polgármester bejelentette, hogy a beruházás második ütemeként a csarnok mellett már elkezdődött az újabb öltözők és a parkoló építése, melyet 2023-ban adnak át.

  • A csarnok egyike annak a 75 sportfejlesztésünknek, amelyet az elmúlt években valósítottunk meg körzetünkben. Ez a sportkomplexum Dunakeszin a harmincötödik beruházás, amely a kormány, a város és a VSD támogatásával jöhetett létre. Minden megtalálható az épületben, ami szükséges ahhoz, hogy az edzéseken, versenyeken részt vevő sportolók megfelelő körülmények között tudjanak felkészülni, majd képviselni nemcsak az egyesületet, hanem az egész várost! – mondta Tuzson Bence országgyűlési képviselő, aki azt kívánta, hogy a sportolók töltsék meg élettel a csarnokot.
  • Temesvári István, a VSD elnöke ünnepi köszöntőjében felidézte, hogy 2016-ban – az egyesület megalakulásakor – hét szakosztályban 350-en sportoltak. – 2022-ben 20 szakosztályban, 27 sportágban 2221 igazolt versenyző sportol, és 3500 gyerek űz valamilyen sportágat a VSD edzőinek irányításával. Ma már Pest megye legnagyobb egyesülete vagyunk, az ország vidéki egyesületi között a hetedik helyet foglaljuk el – ismertette a nagy ívű fejlődést Temesvári István, aki szerint ezt bizonyítja az is, hogy 2016-ban csak egyetlen sportcsarnoka volt az egyesületnek, napjainkban pedig már néggyel büszkélkedhetnek.

Befejezésül Temesvári István köszönetet mondott a támogatásért és a színvonalas együttműködésért az önkormányzatnak, az országgyűlési képviselőnek, Mihály Csabának, a kivitelező Trend Építő Zrt. vezérigazgatójának és közvetlen munkatársának, a projektvezető Hajzer Annamáriának.

A nemzeti színű szalag ünnepélyes átvágásával felavatták az új sportcsarnokot, melyben négy sportág tarthat nemzetközi versenyeket: röplabda, kosárlabda, tollaslabda és a vívás. A pálya alkalmas NB I/B-s kézilabda és futsalmérkőzésekre is.

Vetési Imre

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...