Sport

Új csónakházat adtak át Vácott

A versenysportot és az utánpótlást, valamint a vízitúrázókat is szolgáló új csónakházat adtak át csütörtökön Vácon.

    A Váci Karakán Kajak-Kenu Sportegyesület új létesítménye az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a városi önkormányzat és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) összefogásának köszönhetően valósult meg.

    A csütörtöki átadáson Szabó Tünde, az Emmi sportért felelős államtitkára kiemelte: a csónakház új dimenzióba képes emelni a sportágat a városban. Hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy olyan, a 21. század kihívásainak megfelelő létesítményeket és feltételeket tudjanak biztosítani a sportolni vágyó fiataloknak, amelyek odavonzzák és ott is tartják őket.

    Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a lehető legjobb helyre került a csónakház.

Vác, 2021. június 24. Rétvári Bence, az Emberi Erõforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyûlési képviselõje beszédet mond az új váci vízitúra megállóhely és evezõs utánpótlásközpont átadásán 2021. június 24-én. MTI/Máthé Zoltán

    A városban “nem most kell elkezdeni foglalkozni a különböző vízi, illetve az evezős sportágakkal, mert ennek már több generáció óta óriási hagyományai vannak. Ezekre a hagyományokra, valamint kiemelkedő nemzetközi eredményekre, olimpiai és világbajnoki sikerekre tud épülni ez a központ” – mondta. Kiemelte: azok a fiatalok, akik majd most csónakba szállnak, Dónusz Éva, Gyulay Zsolt és Kammerer Zoltán olimpiai bajnok kajakosok nyomdokaiban haladnak, és reményét fejezte ki, hogy az elődökhöz hasonló sikereket érnek el.

Forrás: MTI

Még szintén érdekelheti...