aktuális

Tragédia után összefogás: Curtis, Radics Gigi és az Ismerős Arcok is színpadra állnak! – Óriáskoncert a székelyföldi árvízkárosultakért – könnyekből lesz remény

Egyetlen éjszaka alatt vitte el a víz az otthonukat. Most az egész ország megmozdul, hogy visszaadhassunk valamit abból, amit a természet elvett. Július 6-án hazai sztárok tucatjai lépnek színpadra, hogy zenéjükkel és jelenlétükkel segítsenek azoknak a székelyföldi családoknak, akik egyik napról a másikra mindent elveszítettek.

siker Sport

A VSD férfi asztalitenisz csapata feljutott az Extraligába

Dunakeszin – mint oly sok sportág képviselői – szép hagyománnyal büszkélkedhetnek az asztaliteniszezők is, akik napjainkban jutottak fel a csúcsra. Közel másfél évtizedes újrakezdés után, a tudatos építkezés és az igényes szakmai munka eredményeként a VSD férfi asztalitenisz csapata az NB I-es bajnokság megnyerésével kivívta a jogot, hogy a 2025/26-os idényben a legmagasabb szinten, az …

Egyház

Jeles eseményt ünnepeltek a dunakeszi görögkatolikusok

A dunakeszi Szent Péter és Pál görögkatolikus közösség Barátság útján emelkedő gyönyörű temploma a város egyik építészeti ékköve, amelyben vasárnap délelőtt ünnepélyes hálaadó szertartás keretében adtak hálát a templom új ikonosztázáért, a megszépült belső térért és a közösség folyamatos fejlődéséért.