A tavalyi sikeres verseny után idén újra vitorlázórepülő bajnokság kezdődik május 13-án a Dunakeszi Sportrepülőtéren.

A tavalyi sikeres verseny után idén újra vitorlázórepülő bajnokság kezdődik május 13-án a Dunakeszi Sportrepülőtéren.
Ha arra gondolunk, hogy mozgás, sport, látvány, erő, dinamizmus, tánc, őrült jó zenék, akkor önök közül számára ismerősen csenghet a Musztáng Sportegyesület neve, mint a Dunakeszin több, mint egy évtizede működő egyik legeredményesebb sportegyesület, ahol a szakemberek akrobatikus rock’n roll edzéseket tartanak a hozzájuk járó gyerekeknek, fiataloknak.
Minden szülőnek fontos, hogy a gyermekei egészséges körülmények között fejlődhessenek, tanulhassanak – nyilatkozta lapunknak Tuzson Bence országgyűlési képviselő.
A tavalyi sikeres rendezvény után idén is megszervezik a Dunakanyari Hajós Felvonulást május 22-én, vasárnap 11 órakor Szob és Verőce között. Az esemény egyszerre népszerűsíti a Dunakanyart, a dunakanyari hajózást, valamint a térség turisztikájában érdekeltek számára egyfajta turisztikai szezonnyitó is.
– A következő években is megtartják a Nemzeti Vágta vácdukai előfutamát, miután szerdán hároméves szerződést írt alá Makkos László, a település polgármestere és Ladányi Kovács Zoltán, a szervező Lovas-Show Kft. ügyvezető igazgatója – tudósít az MTI.
„A 2018-2022-es kormányzati ciklusban 802 millió forintot sikerült központi támogatásként Kisnémedire hozni, amely tartalmazza a szolgálati lakás kialakítására az idei évben elnyert 39 millió forintot és a TOP Plusz támogatás keretében zöld infrastruktúra fejlesztésére megítélt 280 millió forintot is” – jelentette be dr. Rétvári Bence, a település országgyűlési képviselője az ugyancsak 60 millió forint állami …
Ez a keresztényeknél jól ismert intés volt a vezérfonala az új lelkipásztort beiktató istentiszteleten május 8-án, melyet főtiszteletű Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, az Emberi Erőforrások korábbi minisztere gondolatait keretbe foglalta.
Rendőrség gyerekszemmel címmel rajzpályázatot hirdetett a Dunakeszi Rendőrkapitányság a körzetébe tartozó – Dunakeszi, Göd, Fót, Csomád – települések óvodás és általános iskolás korosztálya számára. Három kategóriában hirdetnek eredményt a dunakeszi gyereknapon.
Önmagába horgonyzott függőhidat álmodott meg a tervező Kisoroszi és Dunabogdány között. Már 2021 májusában megkezdődtek a környezetvédelmi egyeztetések, melyek alapján a kisoroszi oldalon a Hajós utcánál haladó nyomvonalat, a dunabogdányi oldalon a vízmű területének felhasználásával kialakított hídfőbe csatlakozó nyomvonalat választották a tervezők.
Kedden megtekintette a váci székesegyházban a belső felújítás eddigi eredményeit a Pest Megyei Építész Kamara Vác és környéke Helyi Építész Csoportjának kis delegációja, akiket Horváth Ferenc, a városi levéltár igazgatója is elkísért – adta hírül a vaconline.hu