Életének 79. évében elhunyt Fenyő Miklós énekes, dalszerző – közölték szombaton a zenész hivatalos Facebook-oldalán.
Életének 79. évében elhunyt Fenyő Miklós énekes, dalszerző – közölték szombaton a zenész hivatalos Facebook-oldalán.
Nehezen találjuk a szavakat, hiszen nemrég még együtt készültünk az adventi meseolvasásra, ahol Babi mosolyogva sztorizgattott a felvételek között. Örömmel számoltunk be új rendezéseiről, az odaadó tehetséggondozó munkájáról. Mindig szívesen dolgoztunk vele, személyisége, tehetsége mindenkit elbűvölt. A VOKE József Attila Művelődési Központ által közzétett üzenettel búcsúzunk a közkedvelt művésznőtől.
78 éves korában elhunyt Czinege István szobrászművész. Az általa létrehozott emlékmegörző alkotások Dunakeszi és Sződ köztereinek, közintézményeinek értékei, jelenlétükkel hétköznapjainkra ható művek. Őstehetség volt. Belső ösztönzésre fogott vésőt a kezébe és mások utánzása nélkül a maga elképzelését követve teremtett esztétikai értéket.
A magyar labdarúgó-válogatott játékosai fekete karszalagot viselnek majd szombaton az örmények elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
90 éves korában elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró. A jellegzetes hangú sportriporter még tavaly ősszel került kórházba hasnyálmirigy-gyulladással és gyomorpanaszokkal. Az 50 éves újságírói karriert megélt szakembernél korábban háromszor is beállt a klinikai halál, de mindegyikből visszatért.
Életének kilencvenhatodik évében, vasárnap elhunyt Sajdik Ferenc Kossuth-díjjal és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett grafikusművész, karikaturista – közölte honlapján a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) hétfőn.
Gyászol a gödi és a váci labdarúgás: 2025. szeptember 17-én életének 63. évében elhunyt Nagy Tibor. A Nemzeti Sport információi szerint Nagy szívinfarktust kapott, ez okozta halálát pár nappal 63. születésnapja előtt.
Szerda este 62 éves korában meghalt Nagy Tibor, korábbi 17-szeres válogatott labdarúgó, a váci futball meghatározó alakja.
A kisváci temetőben hétfőn délután végső búcsút vettek a rokonok, barátok, ismerősök a Váci Zsidó Hitközséget újjáalapító, az évtizedekig romosodó Eötvös utcai zsinagóga megmentésével (is) elévülhetetlen érdemeket szerző Turai János hitközségi elnöktől, az emlékezők között volt dr. Róna Tamás főrabbi, Kunos Péter, a MAZSIHISZ ügyvezető-igazgatója, Beer Miklós nyugalmazott váci püspök, Csuka Tamás nyugalmazott református tábori …
Meghalt Ferenc pápa hétfőn reggel – jelentette be a Vatikán.