Idén is a váci Boronkay az ország legjobb technikuma

Magyarország technikumainak TOP 100-as listájának élén 2025-ben is Váci SZC Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium végzett – írja az ikk.hu. Magyarország technikumainak TOP 100-as listájának élén 2025-ben is Váci SZC Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium végzett – írja az ikk.hu

Artisjus-díjat kapott a váci születésű énekes-dalszerző, Galambos Dorina

Kilenc pedagógus és tizennégy előadóművész részesült az Artisjus elismerésében, a kitüntetések átadására 2025. december 1-én került sor. A szerzői egyesület olyan előadóművészeket díjazott, akik rendszeresen tűznek műsorukra kortárs magyar műveket, valamint olyan pedagógusokat ismert el a díjjal, akik kiemelkedően fontos munkát végeznek a zene és az irodalom oktatásában.

Interjú a gimnáziumalapító igazgatóval

Zentai Katit, a Radnóti Miklós Gimnázium igazgatóhelyettesét négy évvel ezelőtt nagy felkérés érte, akit a Dunakeszi Tankerületi Központ a Dunakeszi IV. Béla Király Gimnázium megalapításával és beindításával bízta meg. Hogyan emlékszik vissza erre a pillanatra? Mi volt az első gondolata, amikor elvállalta a feladatot? – kérdeztem a közkedvelt pedagógust, aki 2025. szeptember 1-jével kezdődően újabb …

Nagy-Rasztotzky Vince újabb sikerei az olimpiai reménységek nemzetközi versenyén

A Pest vármegyei Dunakeszi Diák és Szabadidő Kajak Club ismét bizonyította, miért tartozik az ország legsikeresebb utánpótlás-nevelő egyesületei közé. Az egyesület fiatal versenyzője, Nagy-Rasztotzky Vince az U17-es korosztályban három számban is remekelt a szeptember 18–21. között a csehországi Racicében megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyén, ahol 42 ország fiatal tehetségei mérték össze tudásukat. Magyarország 78 versenyzővel vett …

Válaszd a sportot Dunakeszin – új helyen született újjá a hagyomány!

Augusztus 30-án igazi sportünnepnek adott otthont a Magyarság sportpálya, ahol a Városi Sportegyesület Dunakeszi (VSD) első alkalommal önállóan szervezte meg a Sportválasztó Fesztivált. A város lakói évek óta megszokhatták, hogy a Keszi Feszt színes forgatagában találkozhatnak a sportegyesülettel és a különböző szakosztályokkal, idén azonban egy új irányt vett a kezdeményezés: a VSD saját rendezvényt álmodott …