Mint közismert, Dunakeszi keleti városnegyedében, az állami fenntartású Kossuth Lajos utca és az önkormányzati Széchenyi utca kereszteződésében körforgalmi csomópont épül, melynek megvalósításáért hosszú évek óta lobbizott az önkormányzat, ami várhatóan szeptember végére készül el.
Idén is sikeres volt a dunakeszi tanszercsomag-gyűjtés!
Az iskolakezdés minden évben öröm a tanulók számára, akik újra találkoznak az osztálytársakkal, a barátokkal, a tanárokkal, azonban a szülőkre hatalmas anyagi terhet ró. Szabó József önkormányzati képviselő 2014 óta gondol a nehezebb helyzetben élő családokra és gyerekekre, és szervezi, hogy ők is a szükséges és megfelelő felszereléssel kezdhessék meg a tanévet.
Közel 500 állat jóllétén segített a Samsung SDI
A kutyák világnapja alkalmából a Samsung SDI Magyarország immáron második alkalommal szervezett önkéntes programot állatmenhelyeken. A vállalat idén két menhelyre összesen 40 munkavállalójával látogatott el, és próbálta feljavítani az ott gondozott közel 500 kutya és macska életszínvonalát.
Ismét változik a forgalmi rend a gödi Duna úton zajló munkálatok miatt
Mutatjuk, hogyan változik a forgalmi rend a Gödi Duna úton zajló burkolatfelújítás, csapadékcsatorna-építés és hídépítés térségében.
Lázár János: Budapest körül logisztikai gyűrűt hoz létre a kormány
Budapest körül a kormány egy logisztikai gyűrűt hoz létre, amely rácsatlakozik a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésre és a V0-ás vasúti körgyűrűre, ebben a fejlesztésben Biatorbágynak döntő szerepe van – mondta az építési és közlekedési miniszter kedden a Pest vármegyei településen.
Nagymaros díszpolgára lett Beer Miklós
A Szent István napi városi ünnepségen augusztus 20-án a képviselő-testület döntése értelmében a Nagymaros Város Díszpolgára címet vette át dr. Beer Miklós, a Váci egyházmegye nyugalmazott püspöke.
Újabb közlekedésfejlesztés Dunakeszin
„Déltájban elindult a bontás a Fő úton, az SZTK-nál, a Fő út–Dr. Cseresnyés Ernő utca kereszteződésében. Balra kanyarodó sávot alakítunk ki a Fő útról az SZTK irányába, hogy dinamikusabbá tegyük a Fő út átmenő forgalmát” – jelentette be közösségi oldalán Dunakeszi polgármestere.
Jövőre is lesz Dunakeszi Mindmegeszi toroskáposzta- és böllérverseny!
Dunakeszi város oldalán közzétett felhívás alapján 2024. február 17-én Dunakeszi Város Önkormányzata ismét megrendezi a hatalmas népszerűségnek örvendő toroskáposzta- és böllérversenyt.
Emléktáblát avattak Wichmann Tamás tiszteletére
A Duna-Ipoly Sportegyesület (DISE) egykori szakmai alelnöke, a kilencszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes, egyszeres olimpiai harmadik helyezett, 37-szeres magyar bajnok születésének 75. évfordulója tiszteletére emléktáblát avattak Nőtincsen, ahol a 2020-ban elhunyt sportlegenda alapította meg a kajak-kenu szakosztályt. A település gyönyörű természeti környezetében elterülő Szent István király nevét viselő víztározón rendezett ifjúsági kajak-kenu verseny …
Városi ügyek a DunakesziApp-on
Dunakeszi Város Önkormányzata 2018-ban kifejlesztette a DunakesziApp applikációt, hogy a lakosság számára egyenes és rövid utat biztosítson a bejelentésekre és a tájékoztatásra. 5 év alatt több mint 21.000-re nőtt az alkalmazást felhasználóinak száma, ez csaknem a dunakesziek több mint felét jelenti. Ezen keresztül könnyen és gyorsan érhetők el többek között a friss hírek, a buszmenetrend …