Szinte minden turnus betelt már az idei balatonakarattyai nyári táborokra, ahol harmadik éve több mint 300 gyerek üdülhet kedvezményesen, az érdeklődési körének megfelelően, sok-sok fürdéssel és rengeteg élménnyel gazdagodva. Seltenreich József, a Dunakeszi Sportigazgatóság igazgatója számolt be lapunknak a tapasztalatokról.
Idén utoljára TérZene
Befejeződött az áprilisban útjára bocsátott TérZene koncertsorozat. A múlt évben elsőként meghirdetett zenei program sikere bizonyította a rendezvény létjogosultságát, s az idei előadások ismét elnyerték a közönség tetszését.
Vasárnap lezárják az M2 egy szakaszát
Vác térségében lezárják az M2 autóutat 2022.06.19-én 6.00-16.00 óra között, ezért megnövekedett forgalomra kell számítani a 2-es főúton.
Rétvári Bence: Idén megduplázódhat az illegális migráció
„A napokban átlépi az illegális határátlépők száma a százezret. Idén már több mint 97 ezer illegális migránst tartóztattak fel a magyar hatóságok, míg tavaly eddig időarányosan csak 42 ezret. Ez azt jelenti, hogy idén megduplázódhat az illegális migráció a tavalyi számhoz képes, pedig a tavalyi is két és félszerese volt a tavaly előttinek” – írja közösségi …
Alig egy hét és startol a VéNégy Fesztivál
A Dunakanyar és az Ipoly mente rendkívül gazdag kulturális életének hű tükörképe, hogy néhány napja ért véget a háromnapos nagy sikerű III. IpolyFeszt, melyet követve néhány nap múlva újabb közönségvonzó fesztivál, a IX. VéNégy és Színházi Találkozó veszi kezdetét. A nemzetközi kulturális és szórakoztató rendezvény június 23-án nyitja meg kapuit a nagymarosi Duna-parton. A 0627.hu …
Dunakeszi: minőségi változás a Káposztásmegyerig közlekedő helyi autóbuszjáratban
Dunakeszin a helyi autóbusz-közlekedést ellátó Sportbusz Kft. a MÁV Nagyállomás és Káposztásmegyer között közlekedő 4. számú járat vonalán modern, alacsonypadlós Mercedes kisbuszt állított forgalomba, melyet babakocsival és kerekesszékkel is kényelmesen vehetnek igénybe az utasok – jelentette be a város polgármestere.
Bejutott a Divízió1 rájátszásába a VSD Amerikai football csapata
A Városi Sportegyesület Dunakeszi (VSD) Rangers 41-7-arányban felülmúlva a DEAC Gladiators csapatát és a sikernek köszönhetően bejutott a Divízió 1 rájátszásába – tájékoztatta lapunkat Koncz Krisztián, a csapat sajtófelelőse, aki megosztotta velünk a Kálmán Ádám szakosztályvezetővel készített interjút is.
Díjat nyertek a Fóti Garay János Általános Iskola diákjai
„Legjobbak a jók között” díjat nyertek el alkotásaikkal és cselekedeteikkel a Fóti Garay János Általános Iskola diákjai az országos „Tégy jót, varázsolj mosolyt!” gyerekpályázaton 2022. júniusában.
Budapesten és Pest megyében folytatódik a jövő villamosenergia-hálózatának építése
2020-ban indította el az E.ON Hungária Csoport a Danube InGrid projekt keretében az Észak-Dunántúl legnagyobb villamosenergia-hálózatfejlesztését, melynek keretében többek között új alállomások épülnek és okos hálózati megoldásokat telepítenek
Orbán Viktor: az árstopok meghosszabbításáról döntött a kabinet
Az élelmiszer- és a benzinárstopot október 1-jéig, a hitelmoratóriumot és a kamatstopot december 31-ig meghosszabbítja a kormány – közölte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán.