– A kormány százhúszmillió forinttal támogatta a kismarosi ciszterci nővérek gyümölcsmanufaktúrájának fejlesztését – jelentette be Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Rétvári Bence, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője csütörtökön, sajtótájékoztatón.
Gulyás Gergely: Védettséget igazoló okmányt vezet be a magyar állam
„A kormány a járványhelyzet értékelésekor azt állapította meg, hogy a novembertől életben lévő intézkedéseknek köszönhetően a vírust sikerült megfékezni, ugyanakkor az adatok nem mutatnak további csökkenést, Európa többi országában pedig a harmadik hullámmal néznek szembe” – kezdte a miniszter, aki az oltásról elmondta: 117 ezren már a második oltást is megkapták. Az összes oltott ember …
Új fekvőrendőr épül a Tábor úton és a Mátyás király úton
Dunakeszi egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontja a Tábor út – Hunyadi út – Mátyás király útja, ahová négy irányból érkezik a forgalom, ráadásul szomszédságában van a Piros óvoda, és a közelben a Fazekas iskola. Zebra segíti a gyalogosok biztonságos átkelését, de a szakemberek szerint az autósok érdekét szolgálja a forgalomlassító fekvőrendőr is.
Dunakesziről Alexandriába – A mostani négy kocsit további 674 követi majd Egyiptomba
Dunakeszin közel száz éve működik a vasúti személykocsi gyártásában és felújításában országos hírnevet szerző üzem, amely az elmúlt évtizedek során – a kiváló mérnökök és szakmunkások teljesítményének köszönhetően – kivívta a nyugat-európai szakmai- és befektető vasúttársaságok elismerését is.
Alakulóban a Váci NKSE jövő évi játékoskerete
A Váci NKSE csapata a következő években is szeretné követni az elmúlt években képviselt játékos politikát, melynek legfontosabb szakmai üzenete, hogy fiatal magyar játékosokkal vennék fel a versenyt a hazai élvonal klubjaival.
Mintegy 800 millió forintból újult meg a Közép-Duna 15 vízitúra megállóhelye
– Megújult Budapest és Pest-megye 15 vízitúra megállóhelye 799 millió forintos, vissza nem térítendő, európai uniós támogatással Szobtól Dömsödig, a Közép-Duna vízi turizmusának most lezárult komplex fejlesztési projektjében – jelentette be Schmidt Gábor, a konzorciumvezető Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke kedden Budapesten, online sajtótájékoztatón.
Alpolgármesteri megbízottként a közösségért dolgozik
Az egykoron önálló közigazgatási ranggal büszkélkedő Alag – az 1910-es szétválás után – 1950. január 1-jével újra egyesült Dunakeszivel, amely napjainkban is meghatározó, a családok ezreinek otthont adó, dinamikusan fejlődő lakókörnyezete az ötvenezres városnak. A szépen fejlődő családi házas és lakóparki környezet számos – közösen megoldandó – feladatot jelent az önkormányzat és az ott élők …
Közösségi komposztáló elsőként a lakótelepen
Március elején a Szent István Parkba a sportpálya és a kutyafuttató közötti területre kihelyezzük Dunakeszi első Közösségi Komposztálóját! – jelentette be közösségi oldalán Tóth Eszter városi főkertész.
Újabb támadás…
A reggeli órákban újabb támadást indított Tél tábornak, ami jelentős hatással van a közúti közlekedésre is. Teljesen lelassult a 2. számú főút forgalma, az autók szinte csak lépésben közlekednek.
Hatból hat
Hat versenyszámból mind a hat versenyszámot megnyerték a Városi SE Dunakeszi asztaliteniszezői a Közép-magyarországi utánpótlás régiós versenyen, Cegléden!