Dunakeszi

Elhunyt dr. Mervald Anna, a Dunakeszi Német Nemzetiségi Önkormányzat alapító tagja, örökös elnök asszonya

Hosszan tartó, méltósággal viselt súlyos betegség után szombaton megtért teremtőjéhez dr. Mervald Anna (1946.02.28.-2021.05.22.)

1946-ban csömöri sváb családban született, 38 évig ügyvédként dolgozott, majd nyugdíjas éveiben költözött Dunakeszire.

2010-től vezette a német nemzetiségi önkormányzatot. Elnöki tevékenysége során a Dunakeszi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2010-től a városi rendezvényekhez kapcsolódva és önálló szervezéssel német nemzetiségi hagyományőrző ének és táncegyüttesek részvételével – Pest megye és a Dunakanyar régió településeiről – bemutatta és népszerűsítette a sváb népi hagyományokat.

2014-ben kitartó munkával német nemzetiségi oktatást indított el a Fazekas Mihály Általános Iskolában, 8 osztályos felmenő rendszerben. Ennek eredményeképpen idén már több mint 400 gyermek részesül ebben az oktatási formában.

Dunakeszi város 5 általános iskolájában és gimnáziumában a német nyelvoktatás megbecsüléséhez, színvonalának emeléséhez a 2009-ben alapított Tanári és Diák Lenau-díj jutalmazásával járult hozzá, segítve a német nyelvi táborokat, a német területen partneriskolai kapcsolatok létrejöttét.

(Radnóti Miklós Gimnázium és a németországi Elmshorn város Bismarck Gimnázium 2012-től létrejött együttműködését, illetve a németországi Deggendorf városával majdan kialakuló testvérvárosi kapcsolatokat)

Dunakeszin számtalan kulturális, zenei és képzőművészeti kiállítás és műsor szervezésében vett aktívan részt.

Emlékéből fakadjon áldás! – búcsúzik örökös elnök asszonyától a Dunakeszi Német Nemzetiségi Önkormányzat.

Még szintén érdekelheti...