Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatót tartott a rendőrséggel közösen a bombafenyegetésekről az Országos Rendőr-főkapitányság épülete előtt, Budapesten. Az államtitkár szerint Magyarországon minden diák és minden tanár biztonságban van.
Új szakmai vezető a DDC Kommunikációs és marketing osztályának élén
2024 decemberétől Slániczné Molnár Ildikó tölti be a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) Kommunikációs és marketing osztályának vezetői pozícióját. Az új év megújuló stratégiai irányvonalakat is hoz a vállalat életébe, melyben aktívan épít az új vezető szakmai tapasztalatára is.
Rétvári Bence: már több mint százezer időpontot foglaltak az EgészségAblak mobilalkalmazásban
Az EgészségAblak időpontfoglaló applikáció indulása óta már több mint százezer időpontot foglaltak a mobilalkalmazáson keresztül a járóbeteg-szakrendelésekre a felhasználók – tájékoztatta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden az MTI-t.
A Szent István Intézet közleménye: „Ne csak hallgasd, énekeld!”
A Szent István Intézet a Magyar Kultúra Napja, Himnuszunk születésnapja alkalmából azzal a felhívással fordul a magyar oktatási intézmények vezetőihez, hogy az iskolai tanévnyitó és tanévzáró ünnepségeken, valamint az iskolai keretek közt rendezett nemzeti ünnepek alkalmával nemzeti imádságunkat a közösségek énekeljék együtt, ne felvételről közreadva fennállva hallgassák csak. (Jelenleg nagyon vegyes képet fest a vonatkozó …
Dunakeszin nívós műsorral ünnepelték a magyar kultúra napját
202 éve, 1823. január 22-én tisztázta le Kölcsey Ferenc Himnusz című költeményének szövegét, amely ma egyben nemzeti himnuszunk is. Ennek emlékére 1989 óta ünnepeljük január 22-én a magyar kultúra napját, amelynek keretében iskolai, települési és nemzeti szinten is megemlékezünk a magyar nyelvről, irodalomról, zenéről, táncról, dalról stb.
Már jobban észrevehetőek a gyalogosok Zebegényben – közvilágítást korszerűsítettek
Zebegényben, az Újvölgyben és a Duna-parti lejárónál elhelyezkedő zebráknál 3 darab közvilágítási lámpát cseréltek korszerűbb, erősebb fényű változatokra.
Az ügyészséghez fordult a váci Fidesz–KDNP az uszodabotrány miatt
A Fidesz–KDNP váci önkormányzati képviselői azt kérik az ügyészségtől, hogy vizsgálják ki az uszodai kamerás incidenst, ami még decemberben robbant ki, amikor kiderült: a Vác Városi Uszoda és Strand férfi- és fiúöltözőjében egy rejtett felvevőkészüléket helyeztek el. A rendőrség azonban megszüntette a nyomozást, mondván, nincs rá bizonyíték, hogy az eszközzel adattovábbítást, adatrögzítést valósítottak volna meg. …
Tuzson Bence: A Dunakeszi Diáknegyed fontos értékeket képvisel
A tavalyi év legjobb női és férfi sportolójának, vagyis Gulyás Michelle-nek és Kós Hubertnek is a Dunakeszin élő Magyarovits Zoltán az edzője.
Ítéletidő jön – jégpáncéllá válhatnak az utak kedden
Pest vármegyére és a középső országrészre másodfokú figyelmeztetést adtak ki keddre ónos eső veszélye miatt.
Fánksütő verseny lesz Vácdukán
Vácduka legjobb fánkjai és forralt borai mérkőznek meg egymással a kitüntető cím elnyerése érdekében, február 8-án délután három órától a művelődési házban.