Bár sokan azt gondolják, hogy az alkoholszonda csak az ittas sofőröket leplezi le, valójában több hétköznapi helyzet is előidézhet téves, pozitív jelzést. A szekszárdi szüreti napok idején történt eset is megmutatta, hogy olykor nem maga a sofőr, hanem a közvetlen környezet hatása vezethet megtévesztő eredményhez. Így járt egy autós is nemrég Tolnában az alkoholszonda megfújása …
Rekordszámú induló a Börzsöny Ring kerékpáros teljesítménytúrán
Az idei évben minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezte a Börzsöny Ring kerékpáros teljesítménytúrát: több mint 1800 nevező regisztrált az eseményre. A rendezvényt 2019 óta szervezik meg, mára pedig az ország egyik legnagyobb – ha nem a legnagyobb – amatőr kerékpáros megmozdulásává nőtte ki magát. A résztvevők két különböző távon indulhattak: a 90 kilométeres teljes kör …
Rétvári Bence: a Szőlő utcai álhírbotrány ügyében fontos tisztázni, hogy mi keltette fel a hatóságok gyanúját
A Szőlő utcai álhírbotrány kapcsán fontos tisztázni, hogy mi keltette fel a hatóságok gyanúját Juhász Péter Pállal szemben – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton a Facebook-bejegyzésében.
Menczer Tamás: Ez az elmúlt harminc év legaljasabb lejáratási kísérlete Magyarországon!
Menczer Tamás a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója reagált a Szőlő utcai álhírbotrányra és a bizonyíték nélküli vádaskodásra Vácon a Polgári Esten.
Gulyás Gergely: a Szőlő utcai üggyel kapcsolatos rágalmak túl vannak a sajtószabadságon
A sajtó jelentős része asszisztált a Szőlő utcai gyermekotthon ügyében elhangzó rágalmakhoz és hazugságokhoz. Ez túl van a sajtószabadság kérdésén, ez a büntetőjog kategóriájába tartozik – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
Több vonattal és nagyobb kapacitással várja a MÁV a Börzsöny Ring résztvevőit
Szeptember 27-én, szombaton rendezik meg a Börzsöny Ring kerékpáros teljesítménytúrát, és a MÁV-csoport idén is igyekszik megkönnyíteni a versenyzők és a nézők utazását.
Rétvári Bence: négyezer bölcsődei férőhely létesült az elmúlt egy évben
Négyezer bölcsődei férőhely létesült egy év alatt, egy évtized alatt pedig megduplázódott a férőhelyek száma, valamint megháromszorozódott azoknak a településeknek a száma, amelyeken bölcsődei ellátást nyújt a magyar állam – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Őrbottyánban csütörtökön.
„Híd az önkormányzat, a szülők és a gyerekek között” – ők a közétkeztetési megbízottak
Dunakeszi Város Önkormányzata két éve vezette be azt a rendszert, amelynek köszönhetően minden iskolában közétkeztetési megbízott felügyeli a menzai étkeztetést. A cél egyszerű: a diákok minden nap olyan ebédet kapjanak, amely megfelel az étlapnak, elegendő legyen a mennyisége, és a minősége is kedvezzen a gyerekeknek.
Középiskola-választó Gödön
A gödi művelődési ház idén október 8-án immár második alkalommal szervezi meg a Gödi Középiskolaválasztót azzal a céllal, hogy segítse a továbbtanulás előtt álló gödi és környékbeli diákokat és családjaikat az informálódásban.
A ragyogó nyári hetek után beköszöntött az ősz…
Az elmúlt évek időjárási tapasztalataiból kiindulva még augusztusban hosszabbította meg Dunakeszi Város Önkormányzata a Duna-parti szabadstrand nyitvatartását szeptember 30-ig, de a hó végére beköszöntött esős napok miatt már e héttől szüneteltetjük a strand szolgáltatásait, a vízi eszközök kölcsönzője is csak jövő májusban nyit ki újra.