Dunakeszi

Így változott Dunakeszi és környékének ingatlanpiaca 2020-ban

A hazai ingatlanpiac több éven át tartó drágulása 2020 elejére szépen feltornázta a lakáspiaci árakat Dunakeszin és annak környékén is, ami jelentősen megnehezítette az új otthont keresők és a befektetni vágyók helyzetét.

Korábban arról számoltunk be, hogy mire számíthat az, aki manapság 25 millió forintból szeretne ingatlant vásárolni Dunakeszin vagy annak környékén. Most pedig az áralku nélküli árak figyelembevételével azt vizsgáljuk, hogy hogyan is változott a környék ingatlanpiaca az idei évben.

A járványhelyzet minden bizonnyal felforgatta idén a hazai ingatlanpiacot, hiszen a végbement gazdasági változások, valamint a korlátozó rendelkezések átrendezték a piaci szerepeket és helyzeteket. Az eladásra, illetve kiadásra kínált ingatlanok átlagos négyzetméter árai a márciusi és áprilisi hónapokban visszaestek és utána csak júniusra kezdtek visszatérni a vírus első hulláma előtt jellemző kerékvágásba. Most pedig hiába a második hullám, az árak nem minden ingatlantípusnál akarnak csökkenni.

Változatosan alakult az idei év

Év elején, Dunakeszi területén a családi házak átlagos négyzetméter ára 498 ezer forintról indult, mely viszonylag folytonos emelkedéssel októberben már elérte a 600 ezer forintos csúcsot. Ezután a múlt hónapban a kínálati áruk 560 ezer forintra esett vissza.

Az Ingatlannet.hu adatai alapján, Dunakeszi ingatlanpiacán a téglalakások ára a családi házakéval ellentétben szinte folytonosan mérséklődő tendenciát produkált. A téglalakások 2020 januárjában még átlagosan 662 ezer forintos négyzetméter áron kerültek ki az ingatlanpiacra, ez az összeg augusztusig mérséklődött, majd egy minimális áremelkedést követően, szeptember után újra folytatódott a visszafogott, de csökkenő tendencia. Így elérve novemberben a 612 ezer forintos négyzetméter árat.

Úgy néz ki, hogy a panellakások átlagárára volt a legnagyobb hatással a járványhelyzet első hulláma, hiszen ekkor igencsak visszaestek a kínálati árak. 2020 januárjában a panellakásokat még 551 ezer forintos átlagáron kínálták, március-májusra pedig ez az összeg 460 ezer Ft/m2 körül mozgott. Ezt követően újra inkább a mérsékelt drágulásé volt a főszerep, így novemberre az átlagos árfekvés elérte az 523 ezer forintot négyzetméterenként.

A környező településeken csökkent a családi házak átlagára

Minimális mértékben ugyan, de Vác területén is mérséklődés volt megfigyelhető az idei évben, a januári átlagárakhoz képest novemberben már 10 ezer forinttal volt olcsóbb a családi házak átlagára, így elérve a 419 ezer Ft/m2-t. Szob városában már valamivel nagyobb változásról számolhatunk be, ott ugyanis 201 ezerről 181 ezerre csökkent a házak kínálati ára. A legnagyobb mértékű változás Nagymaroson volt megfigyelhető, mivel közel 50 ezer forinttal esett vissza az átlagos kínálati négyzetméterár.

Az árak csökkennek, a lakásépítések száma pedig emelkedik

A KSH statisztikai adataiból megtudhatjuk, hogy az idei év első felében Pest megyében 23%-kal nőtt az épített lakások száma az előző év azonos időszakához képest. Összesen 2071 lakást vettek használatba, melynek 70%-a városokban épült. Érdekesség, hogy az új lakások átlagos alapterülete 116 m² volt, ami jelentősen meghaladta az országos 97 m²-es átlagot, a lakások több mint felét pedig 4 vagy annál több szobával építették meg.

Forrás: ingatlannet.hu

Még szintén érdekelheti...