Vác

Toldi Tamás szövegével készített karácsonyi dalt Ress Hajnalka

Két 19. századi szerzemény újragondolásával készített karácsonyi dalt Ress Hajnalka énekesnő és Toldi Tamás szövegíró. A Szűcs Norbert által hangszerelt zenéből klip is készült, amely a hónap elején debütált a leglátogatottabb videómegosztón.

A hit és a remény erejéről szóló nóta a karácsonyi hangulat megteremtésére született, és vélhetően nem ez lesz a két alkotó utolsó közös munkája.

Két 19. századi, és azóta számos feldolgozást megélt keresztény dalból készített egyedi hangzású, új karácsonyi zenét Ress Hajnalka énekesnő. Az Égi fohász című dalhoz karácsonyi hangulatú videóklip is készült, amely már elérhető a Youtube-on is. Az énekesnő, aki többféle műfajban is megmutatta már magát, többek között a Farkas Pál vezette Dunakeszi – régebben Váci – Szimfonikus Zenekar operett műsorainak is rendszeres szereplője volt, de ABBA slágereket, és amerikai popdalokat is előadott, szeretne már saját dalokkal is előrukkolni.

Mindenképpen szerettem volna a kedves közönségnek készülni valamilyen karácsonyi dallal. Mivel idő már nem volt arra, hogy saját zene is íródjon, így előkerültek a személyes kedvenc dalok, melyeknek ezidáig még nem született ilyen igazi, szép, magyar szövege, az én véleményem szerint… – mondta Ress Hajnalka énekesnő, színész.

Az eredetileg francia, Jézus születéséről és a megváltásról szóló O, HolyNight c., illetve a keresztény himnuszként ismertté vált NearerMy God toThee című dalokhoz a Vác dalát is jegyző Toldi Tamás írta meg a legújabb magyar nyelvű szöveget. A sorok a karácsony ünnepéhez és a kereszténységhez, hagyományaihoz kötődően a hit erejéről és az abból táplálkozó reményről szólnak.
Toldi Tamás, dalszövegíró, énekes: – Alapvetően egy vallásos családból származom, úgyhogy ezek a gondolatok és érzések, amiket leírtam, ezek már gyermekkorom óta bennem voltak. Nyilván Hajni instruált engem, eljött személyesen is hozzám, megbeszéltük, és a végeredmény az meg, hát a visszajelzések alapján hál’ istennek olyan, amilyet szerettünk volna.
A Szűcs Norbert által hangszerelt Égi fohászhoz klip is készült, melyet a Budapesti Keresztelő Szent János-templomban vettek fel, és több nemzetközi hírű zeneművész is közreműködik a dalban. Az énekesnő az ESTV Híradónak elmondta: nem ez lesz az utolsó közös munkája Toldi Tamással, mert kiderült, hogy jól tudnak együtt dolgozni, ezért saját dalainak megírásához is fel fogja kérni. Mint mondták, a járványhelyzetben most egyébként is a kreatív alkotásra, a stúdiómunkára helyeződik a hangsúly.
Forrás: estv.hu


Még szintén érdekelheti...