Kultúra

Bogányi Gergely szerint a koronavírus-járvány figyelmeztetés, ami új esélyt adhat

Bogányi Gergely Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész, Vác város díszpolgára, a szobi zeneiskola igazgatója úgy véli, hogy a koronavírus járvány figyelmeztetés az embernek, ugyanakkor az újrakezdés, újjászületés, jobbá válás lehetősége is egyben abban a tekintetben, hogy mindenki átgondolhatja, mi az, ami igazán értékes és fontos számára az életben.

– Személy szerint a kegyelem lehetőségét is látom és igyekszem megélni ebben a helyzetben, hiszen a kényszerűen visszavonultabb életvitelű mindennapokban több időm jut például a komponálásra. Ez az alkotótevékenység három-négy éve kezd egyre fontosabbá válni számomra, eddig több kisebb darab mellett egy nagyzenekari művet, egy szimfóniát fejeztem be, mondhatok kész alkotásnak. Most, amikor a kiszolgáltatottságunkra való újbóli rádöbbenés miatt csendesebbé vált körülöttünk a világ, én is alkalmat kaptam a zeneszerzéshez szükséges jobb elmélyüléshez. Az általános félelemnek, a féltésnek, adott esetben a gyásznak minden bizonnyal lesz lenyomata különböző művekben, akár képzőművészeti, akár irodalmi alkotásokban, akár zenedarabokban, de magamra vonatkozóan elmondhatom, hogy furcsának mondható módon élek meg különböző helyzeteket, most például a letargikus, lemondó gondolatok helyett a megváltás, megújulás, elmélyülés reménye tölt el egyre inkább. Már csak azért is, mert bizonyára nem véletlen, hogy a járvány kitörése részben egybeesett a Húsvétot megelőző nagyböjttel, és a húsvéti idővel, ami nekünk hívő embereknek eleve egyet jelent az elcsendesedéssel, az Isten üzenetére hangolódással, a szeretteinkhez, a környezetünkben élőkhöz való mélyebben átélt odafordulással – mondta Bogányi Gergely.

A zeneiskola közössége vonatkozásában leginkább jó hírekről tudott beszámolni, mint mondta, örömmel tapasztalja, hogy mindenki nagyon kreatívan áll a helyzethez.
– A fiatalok izgalmas lehetőségként élik meg a távoktatásos rendszert, ők maguk is igen innovatívak, kollégáimmal együtt, a szülőkről nem is beszélve, hálás köszönettel tartozom az egész közösségnek – fogalmazott a zeneművész igazgató.
Hozzátette, hogy természetesen mindenkinek nagyon hiányzik már a rendszeres személyes találkozás, az egymás társaságában való gyakorlás, de mint mondta, ez is egy fontos, építő próbatétel mindannyiuknak.
– A felülről kapott lecke lényege, hogy helyükre kell kerülniük a valós értékeknek, így például jobban meg kell becsülnünk a tanulás lehetőségét, mélyebben kell megélnünk a személyes kapcsolatainkat, jobban meg kell válogatnunk, milyen művek megismerésére, milyen műsorok megnézésére szánunk időt, hiszen csakis olyanokra érdemes, amelyek igazi szellemi kincsek – fogalmazott Bogányi Gergely.

Ribáry Zoltán (Dunakanyar Régió)

Még szintén érdekelheti...