Dunakeszi

Fontos határidő az építményadó adatbejelentéssel kapcsolatban

Változások esetén az építményeket (lakásokat és egyéb nem lakás célú építményeket) érintő adatbejelentést 2021. január 15-ig kell megtenni az adóhatóság felé!

Fontos adatbejelentési határidő közeledik építményadóban, ugyanis 2021. január 1-jei állapotnak megfelelően azon adóalanyok/tulajdonosok/haszonélvezőknek számára, akiknek az építményükkel – építmény szolgálhat lakásra vagy minden más nem lakás céljára is – kapcsolatosan bármilyen adóztatást érintő változás történt, arról 2021. január 15-ig adatbejelentést kell teljesíteniük az önkormányzati adóhatóság felé. Azért is fontos az adatbejelentés határidőben megtenniük, mert ennek megfelelően változhat az Önök adófizetése – írja a dunakeszi.hu.

Az adatbejelentés adatai alapján az önkormányzati adóhatóság határozatban állapítja meg az adót, tehát az adózónak nem kell kiszámítani az adót.

Adóköteles Dunakeszi önkormányzat illetékességi területén lévő építmények közül a lakás és a nem lakás céljára szolgáló épület, épületrész (építmény). Az adókötelezettség az építmény valamennyi helyiségére kiterjed, annak rendeltetésétől, illetőleg hasznosításától függetlenül.

Az adatbejelentési nyomtatvány benyújtásának kötelezettsége azokat terheli, akik/amelyek az építményadó alanyának minősülnek és a tulajdonukban álló, illetve a vagyoni értékű jogukkal terhelt építmény (épület, épületrész) fekvése Dunakeszi közigazgatási területén található. Az építményadó alanya lehet, aki a naptári év első napján az adóköteles épület a tulajdonosa vagy, ha vagyoni értékű jog áll fenn az épületen a vagyoni értékű jog jogosultja.

Az építményadó-kötelezettség kapcsán az ingatlan tulajdonosának azt a személyt vagy szervezetet kell tekinteni, aki/amely az ingatlan-nyilvántartásban tulajdonosként szerepel. Ha az ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló szerződést az ingatlanügyi hatósághoz benyújtották – melynek tényét az ingatlanügyi hatóság széljegyezte -, a szerző felet kell tulajdonosnak tekinteni. Ez alól kivétel, ha a tulajdonjog bejegyzése iránti kérelmet az ingatlanügyi hatóság jogerősen vagy véglegesen elutasította vagy azt visszavonták vagy a bíróság megállapította a szerződés érvénytelenségét.

Építményadóban lehetőség van arra is, hogy ha egy adótárgy (épületrész) után egyidejűleg több személy (szervezet) adóalanyisága fennáll, akkor közülük – a többiek által erre felhatalmazott – egyik adóalany „tartsa a kapcsolatot” az önkormányzati adóhatósággal, azaz ez az egy, a többi adóalany által megbízott adóalany nyújtsa be az adótárgyra vonatkozó adatbejelentést.

Ezen esetekben ezek a személyek írásban megkötött és az adóhatósághoz benyújtott megállapodásukban az adóalanyisággal kapcsolatos jogokkal és kötelezettségekkel egy tulajdonost vagy a vagyoni értékű jog jogosítottjai közül egy személyt (szervezetet) is felruházhatnak. Ez a lehetőség azonban csak akkor áll fenn, ha a megállapodásban valamennyi tulajdonos (vagyoni értékű jog jogosítottja) részt vesz.

gazdálkodónak (társaság, egyéni cég és egyéni vállalkozó stb.), elektronikus formában kell az adatbejelentést megtennie, magánszemélyeknek ez csak lehetőség.

Az Elektronikus önkormányzati portálon / https://ohp-20.asp.lgov.hu/nyitolap  /  az adóbevallási, adatbejelentési információk menüpontban lehetősége nyílik arra, hogy Dunakeszi Város Önkormányzatnál, a nyilvántartott helyi építményadó adatbejelentéseit lekérdezzék, illetve megtegyék. Kérjük, szíveskedjenek leellenőrizni, hogy a változás adatbejelentését megtették-e már és ha nem, akkor a jelzett végső adatbejelentési határidőig még teljesíthetik!

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy önmagában az ingatlan nyilvántartásban történő változás átvezetés nem elegendő és nem helyettesíti az adatbejelentést. Mivel az adónem ún. „kivetéses” jellegű vagyoni típusú helyi adó, így az adó alanya az adatbejelentő lap benyújtásával jelenti be, változtatja, illetve szünteti meg az adókötelezettségét.

Tájékoztatjuk Önöket arról is, hogy nem kell újabb adatbejelentést benyújtani mindaddig, ameddig az adóalany körülményeiben, az adó tárgyában nem következik be adókötelezettséget érintő változás.

Az építményadó adatbejelentésének megtételére az „Adatbejelentés az épület, épületrész utáni építményadóról” nyomtatvány szolgál. Nyomtatványaink az önkormányzat honlapjáról is letölthetőek.

Még szintén érdekelheti...