Sport

Női kézi El: a Vác nagy csatában kikapott francia ellenfelétől

A Vác 34–33-ra kikapott hazai környezetben a francia Paris 92 együttesétől a női kézilabda Európa-liga csoportkörének első fordulójában.

Biztatóan kezdte a meccset a Vác – amely most először játszott csoportmérkőzést az EHF-kupa utódjában, az Európa-ligában –, az első 20 percben a francia csapat egyszer sem vezetett, utána azonban a vendégek 12–10-re fordítottak, amire a magyar együttest irányító Szilágyi Zoltán rögtön időkéréssel reagált.

Ez nem sült el túl jól, a franciák ezt követően hárommal is elhúztak, de a Vác a szünetre egy gólra felzárkózott (15–16).

Kácsor Gréta öt gólt dobott. (Fotó: Árvai Károly)

A magyar csapatban a két beálló jól teljesített, Helembai Fanny (5) és Szabó Laura (5) az első játékrészben összesen 10 gólt dobott. Helembaira a folytatásban is lehetett számítani, 18–18 után azonban a Paris megint ellépett hárommal, és innentől kezdve a Vácnak már egyszer sem sikerült egyenlítenie, pedig többször is megközelítette egy gólra az ellenfelét.

Hazai oldalon hiányzott a jó kapusteljesítmény, Bukovszky Anna – az EHF statisztikái szerint – a kapujára tartó 29 lövésből csak négyet hárított (ez 13.79 százalékos hatékonyságot jelent), s bár a másik oldalon Catherine Gabriel (7/38) sem fogott ki jó napot, a franciák támadójátéka hajszálnyival jobban működött ezen a délutánon, mint a Vácé.

Helembai végül tíz gólig jutott, de így sem ő volt a mezőny legeredményesebb játékosa, hanem 11 találattal Nadia Offendal a párizsiak részéről.

A Vác jövő hétvégén Oroszországban folytatja szereplését a Zvezda vendégeként. Az sem lesz könnyebb meccs, mint a Paris elleni, sőt…

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ, A-CSOPORT
Váci NKSE–Paris 92 (francia) 33–34
 (15–16)
Jegyzőkönyv később!

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Herning-Ikast Handbold (dán)–HC Zvezda (orosz) 34–25

Forrás: nemzetisport.hu

Még szintén érdekelheti...