Vác

„Ha úgy alakul, vészmegoldásként visszaülök a kispadra!”

Németh Andrást nagyon zavarja, hogy nem tudta személyesen megköszönni a várostól kapott elismerését.

Jó sorozatban van a Váci NKSE női kézilabda csapata, hiszen a hazai pontvadászatban az elmúlt két meccsét megnyerte és az ötödik helyen várja a folytatást. Ugyanakkor a nemzetközi kupaszereplésük egyelőre nem úgy alakul, ahogy szeretnék – eddig egy győzelem és két vereség a teljesítményük az Európa-ligában –, ráadásul az eddigi vezetőedző, Szilágyi Zoltán a szezon végén elköszön a csapattól. A legendás kézilabda szakember, a váciak szakmai igazgatója, Németh András lapunknak elmondta, nincs még meg a gárda új edzője.

Vélhetően mindenki egyetért azzal, ha valaki megérdemelte a Vác sportjáért nyújtott eredményes munkájáért az elismerést, az a helyi női kézilabda csapat szakmai igazgatója, Németh András. A sportág legendája azonban a jelenlegi egészségügyi helyzetben csak virtuálisan vehette át a díjat, ami nagyon bántja őt.

„Nagyon jól esett az elismerés, viszont rettentően zavar az, hogy senkinek sem tudtam személyesen megköszönni azt…” – árulta el Németh András.

Bár azt is elismerte, túl sok ideje manapság nincsen, hiszen a felnőtt női kézilabda csapat vezetőedzője, Szilágyi Zoltán koronavírusos lett, így átmeneti megoldásként ő ült le a kispadra. Mint mondta, délelőtt szóltak neki a lehetőségről, délután pedig már edzést kellett tartania.

Németh András, a magyar kézilabdázás legendás egyénisége

„Közel egy éve tartottam a felnőtteknek edzést, amikor az egyéni képzésen volt a fő hangsúly. Most már majd két hete újra edző lettem. Persze, nem csöppentem ismeretlen helyzetbe, hiszen a csapat taktikai felkészítését közösen terveztük meg” – fogalmazott a szakember.

Nagyon várják már azt a pillanatot, amikor majd újra nézők előtt játszhatnának, mert ez a helyzet, ami most van, egyszerűen művi érzik, igaz, még mindig jobb, mintha semmi sem lenne. Ugyanakkor most komoly problémát kell megoldaniuk, hiszen a szezon végén távozik Szilágyi Zoltán.

„Bevallom őszintén, nagyon meglepett Zoli döntése. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, ugyanis a következő évadban tiszta magyar csapattal vágunk neki a bajnokságnak, éppen ezért kizárólag hazai szakember jöhet szóba. Ráadásul ragaszkodunk ahhoz, hogy az elmúlt évek stílusa megmaradjon a csapat játékában. Az utód keresésén már régen túl vagyunk, de az általunk kiszemlt öt szakember közül egyikük sem lesz a Vác edzője” – jelentette ki a szakmai igazgató.

A klubvezetés most leállt az edzőkereséssel, Németh András pedig úgy véli, jelenleg nem ez az elsőszámú tennivaló a csapat körül. A kiszemeltek közül volt, aki azért nem jöhetett, mert még egy évig szerződés köti jelenlegi munkahelyéhez.

„Úgy tűnik, hogy vészmegoldásként két fiatallal az oldalamon egy évig elvállalom az edzőséget a csapat mellett. Ezzel egyrészt biztosítanánk a folytonosságot, másrészt ez idő alatt megállapodhatunk valakivel, aki jövő ősztől irányíthatja a Váci NKSE-t, mint vezetőedző. Miután nem vagyunk gazdagok, ez alapvetően határozza meg a terveinket. Fő célunk, hogy az Akadémiánkról érkező, helyi fiatalokat fokozatosan beépítsük a felnőtt csapatba” – mondta el lapunk kérdésére Németh András.

A válogatottak szerepléséről kijelentette, az elmúlt időszakban kinevelődött egy komoly férfi csapat, akik egyre jobbak, és ez a világbajnok 5. hely nagyon kellemes meglepetés volt tőlük. A szakember úgy véli, most sajnálhatjuk igazán, hogy a gárda nem jutott ki a tokiói olimpiára. Ugyanakkor a hölgyek még ott lehetnek az ötkarikás játékokon.

„A hölgyeknél is megvannak a tehetségeink, így bízom abban, hogy ott lehetnek Tokióban. Azzal a Szerbiával játsszuk majd a kulcsmeccset a győri selejtezőtornán, akit a legutóbbi Európa-bajnokságon szinte kiütöttek a lányok. Realitás, hogy kijussanak a mieink az olimpiára” – állította Németh András.

B. M. L. (Dunakanyar Régió)

Még szintén érdekelheti...