Dunakanyar régió

Schanda Tamás: Fontos és nagy beruházások valósulnak meg Vácon és a Dunakanyarban!

Fontos és nagy beruházások valósulnak meg Vácon és a Dunakanyarban – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.

A bejegyzés szerint az ITM államtitkára Rétvári Bencével (KDNP), az Emmi parlamenti államtitkárával, a váci térség országgyűlési képviselőjével a napokban találkozott, és sorra vették a térség városait, településeit érintő kérdéseket.

 Mint írja Schanda Tamás, tudják, hogy a családoknak és a vállalkozásoknak is fontos a biztonságos és korszerű úthálózat.

A kormány éppen ezért döntött úgy, hogy támogatja

  • az M2 gyorsforgalmi út Vác-dél és Vác-észak közötti szakasza fejlesztését,
  • a Vác-észak és Hont-Parassapuszta, országhatár szakasz megvalósítását,
  • és ami talán a legfontosabb, az új Duna-híd megépítését.

„A pénzügyi források így már adottak ahhoz, hogy megkezdődjön ezeknek a projekteknek az előkészítése, a tervezési munka! Ha rajtunk múlik, akkor biztos, hogy a soron következő lépések is megvalósulnak.

Ezek a beruházások ugyanúgy hatalmas előrelépést jelentenek majd a térség minden lakójának, ahogyan az M2 út Budapest és Vác közötti szakasza, vagy az emeletes motorvonatok, amelyek szintén a főváros irányába való közlekedést teszik még kényelmesebbé.

Hajrá, Vác és térsége!” – zárja bejegyzését Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

Még szintén érdekelheti...