Vác

Sikeres volt az ergométeres evezős országos bajnokság

A vírusjárvány miatt különös módon rendezte meg a sportági szövetség a 31. Magyar Evezős Ergométeres Országos Bajnokságot: minden nevező saját klubja telephelyén, a megszokott edzőteremben szállt be futamába a gurulószékes kondi eszközökön – a verseny ilyetén lebonyolításához egy holland cég szoftvere adta a számítógépes technikai hátteret.

A Vác Városi Evezős Club versenyzői közül ergométeres országos bajnok lett Ujhelyi Mihály (férfi U23-as versenyszám), Pálfai Csikó (férfi U23-as könnyűsúlyú versenyszám) és Noé Gábor (férfi veterán H kategória), a többi váci induló a középmezőnyben végzett.

– Bár vannak felmérő versenyek, főleg az utánpótlás korosztályokban a téli felkészülési időszakban, azért már nagyon hiányzott ez az élesebb megmérettetés. Hiszen mégiscsak országos bajnokságról beszélünk, aminek komoly súlya, rangja van, mindenki igyekszik odatenni magát. A mi sportolóinknak igazán jól sikerült a ráhangolódás, formába lendülés, hiszen szinte mindenki kivétel nélkül az egyéni csúcsához közeli eredményt ért el, és hát ez a lényeg, hogy legalább a korábbi szintet tartani tudja a versenyző, illetve lehetőleg javuljon – nyilatkozta a versenyeredményeikről Mácsik Miklós, a Vác Városi Evezős Club vezetőedzője.


Hozzátette: jó volt, hogy nem kellett órákat utazni a verseny miatt, hanem saját megszokott környezetükben húzhatták le futamaikat a versenyzők, s szavai szerint a számítógépes szoftver is jól vizsgázott, olyannyira, hogy sok edzőtársával egyetértve ő is úgy véli, máskor is lehetne hasonló megmérettetéseket szervezni.
– Mi itt a VVEC-nél felkészültek vagyunk nagy létszámú sportoló versenyeztetésére az edzőtermünkben, hiszen megfelelő számban rendelkezünk ergométerekkel, amelyek között szövetségnek köszönhetően a legkorszerűbb típusból is van jó pár, ezeket a tavalyi eszközfejlesztési pályázat révén sikerült beszereznünk – mondta a vezetőedző.
Aztán zárszóként kiemelte még: szűkített kerettel vettek részt az ergométeres országos bajnokságon, de ennek örömteli oka van, hiszen hat sportolójuk is tagja a felnőtt válogatott keretnek, amely törökországi edzőtáborozáson tartózkodik: két hétig a csapattal volt Ujhelyi Mihály, s jelenleg is ott van Csepel Zsófia, Galambos Péter, Ács Kristóf, Bácskai Máté és Szklenka Bence.

Ribáry Zoltán (Dunakanyar Régió)

Fotó: VVEC


vvecergobajnokság1.jpg

Még szintén érdekelheti...