Környezetvédelem

Dunakeszi közel 30 millió forintot nyert illegális hulladéklerakó felszámolásra

Dunakeszi Város Önkormányzata a korábbiakban is nagy hangsúlyt fektetett a városban található illegális hulladéklerakók felszámolására. A Dunakeszi Önkéntes Köztisztasági Napokon eddig önkormányzati támogatással 87 helyen számoltak fel illegális hulladéklerakókat, több száz tonna szeméttől szabadítva meg a város zöldterületeit.

Önkéntesek, helyi vállalatok, és a Közüzemi Kft. segítségével történtek a munkálatok – tájékoztatta lapunkat Nyíri Márton, társadalmi megbízatású alpolgármester.

– Zöldterületeinken is látszik, hogy ezek gondozására, karbantartására, fejlesztésére komoly összegeket fordít a város, csakúgy, mint az illegális hulladéklerakás elleni küzdelemre, illetve a már megtisztított területek utólagos ellenőrzésére. A belterületi szelektív szigetek közül egyre többet kapcsolunk be a térfigyelő kamerarendszerbe is, hogy az illegális lerakásokat szankcionálni tudjuk.

Nyíri Márton, környezetvédelemért felelős társadalmi megbízatású alpolgármester

– Az eddig befektetett önerő mellett most azonban egy sikeres pályázatnak köszönhetően állami forrás is érkezett Dunakeszire erre a célra: a Belügyminisztérium által kiírt, „Tisztítsuk meg az országot!” pályázaton városunk bruttó 28.233.639 Ft-ot nyert, amelyből a régi II. sz. hulladéklerakóhoz vezető önkormányzati utat vállalta megtisztítani az önkormányzat. A Dunakeszi és Fót között elterülő Tetétlen-dűlőn elhelyezkedő út mentén jelentős mennyiségű, nagyrészt építési-bontási hulladék halmozódott fel az évek folyamán, a város célja az utat helyreállítani, ezt a területet megtisztítani, és visszaadni a természetnek.

– Azért ezt a területet jelöltük meg a pályázat kapcsán, mert itt tudjuk kihasználni legjobban az elnyerhető összegkeretet. Dunakeszi szerencsés, hogy ehhez az összeghez jutott, köszönhető mindez a sikeres pályázatban résztvevő munkatársaknak – nyilatkozta a Dunakanyar Régiónak Nyíri Márton.

A város környezetvédelmi feladataiért felelős társadalmi megbízatású alpolgármester elmondta: – Azonban nem minden évben lesz lehetősége városunknak ilyen pályázaton indulni, ezért továbbra is fontos felhívnunk a figyelmet a hulladékgazdálkodási fegyelem erősítésére: kérjük a lakosságot, hogy használja céljának megfelelően a szelektív szigeteket, kerülje az illegális hulladéklerakást mind bel- mind külterületen, hiszen ez jelentős anyagi és természeti károkat okoz a városnak és lakóközösségünknek. Hogy egy példán szemléltessük: egy tonna, illegálisan lerakott, válogatatlan vegyes hulladék kezelése, begyűjtése, szállítása és ártalmatlanítása megközelítőleg 200.000 Ft pluszköltségbe kerül! Arról nem is beszélve, hogy amennyiben valakit illegális hulladéklerakáson kapnak, akár ugyanekkora összeg, vagyis 200.000 Ft szabálysértési bírság is kiszabható. Jelenleg is több ilyen folyamatban lévő ügyben folyik eljárás – ismertette Nyíri Márton.

Még szintén érdekelheti...