Egészségügy

Pünkösd után érhetjük el az ötmillió első oltást

A mostani számítások szerint a pünkösd utáni héten éri el Magyarország az ötmillió első oltást, ezért a kormány a jövő heti ülésén a korlátozó intézkedések további enyhítéséről tárgyal – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön online sajtótájékoztatón.

Magyarország másfél-két hónapos előnyben van az európai országokhoz képest

Mivel nemcsak nyugati, hanem keleti vakcinákkal is oltanak, Magyarország másfél-két hónapos előnyben van a többi európai országhoz képest.

A tárcavezető kiemelte: viszonylag normális nyarunk lehet újra, de a védettségi igazolványra vonatkozó korlátozások augusztusig érvényben maradnak.

Gulyás Gergely bejelentette azt is, hogy a külföldön élő magyar állampolgárok is kaphatnak védettségi igazolványt és az oltások számától függetlenül május 28-tól megtarthatók a lakodalmak.

A miniszter elmondta, terveik szerint minden magyar állampolgár, aki külföldön, azaz az Európai Unió, az OECD, vagy a NATO tagállamában, továbbá Oroszországban és Kínában kapott oltást, az igazolások kormányhivatali bemutatása után kaphat magyar védettségi igazolványt.

Már több mint 5 millióan regisztráltak oltásra – vakcinainfo.gov.hu

Hangsúlyozta: június elejére-közepére azok is megkaphatják az oltást, akik csak nyugati vakcinát fogadnak el. Már öt millióan regisztráltak oltásra, továbbá 260 ezren – egészségügyi dolgozók, az idősotthonok lakói, a rendvédelmi szervek dolgozói – regisztráció nélkül megkapták az oltást – mondta.

Gulyás Gergely kitért arra: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) döntése a Sinopharm-vakcináról visszaigazolja azt a magyar döntést, hogy minden védettséget adó, biztonságos és ellenőrzött vakcinával lehet oltani.

Forrás: vakcinainfo.gov.hu

Még szintén érdekelheti...