Sport

Jól kezdődött az új idény a VSD asztaliteniszezői számára

Két arany, egy ezüst- és két bronzéremmel zártak a VSD utánpótlás versenyzői a 2021/22-es versenyszezon első országos versenyén!

Miután az ITTF (Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség) tavaly megváltoztatta a korosztályokat és a korábbi U11, U13, U15 és U18 korhatárok mellett kibővítette a legidősebb utánpótlás korosztályt U19-ig, és bevezette az U17-es korosztályt is. Így ettől a szezontól hazánkban is más korosztályos kategóriákban rendezik majd az országos versenyeket – tájékoztatta a Dunakanyar Régió szerkesztőségét Lindner Ádám, a VS Dunakeszi asztalitenisz szakosztályvezetője.

Az idénynyitó versenyen az U17-es korosztálytól eltekintve négy kategóriában hirdettek végső  győztest.

A lányok a Statisztika Dr. Ormai László Csarnokban, a fiúk pedig a BVSC Szőnyi úti csarnokában mérték össze tudásukat.

Dunakeszi versenyzői ezúttal is szépen kitettek magukért, hiszen öt érem mellett további értékes helyezéseket szereztek – újságolta elégedetten a szakvezető.
– Az U11-es és az U19-es leány kategóriákban VSD-s győzelem született, Szűcs Natália és Volentics Anna révén.

U13-as korosztályban a fiúk között Lovas Csongor a 3. helyen, Lindner Zétény az 5. helyen végzett.

Ifjúságiak között Kishegyi Ákos révén szereztünk egy egyéni bronzérmet, és párosban pedig ezüstérmet Ócsai Máté (Ceglédi VSE) oldalán – tájékoztatott Lindner Ádám, aki gratulál a VSD sportolóinak és az őket felkészítő edzői stábnak!

Még szintén érdekelheti...