gazdaság

Negyven éves az Európa-hírű gödi Dunamenti Csoport

Igazi sikertörténet a gödi Dunamenti Csoport tevékenysége, amely ebben az évben ünnepli alapításának negyvenedik évfordulóját. A jeles eseményre nyolc országból 100 vendég érkezett a visegrádi Silvanus Hotelben rendezett jubileumi ünnepségre, akiket Zellei János, a Dunamenti Csoport vezetője köszöntött.

Negyven év nagyon hosszú idő, több mint egy teljes emberöltő. Negyven év nagyon hosszú idő egy vállalkozás életében is, elmondhatjuk, hogy hosszú utat tettünk meg. Ez alatt az időszak alatt voltak nagyon jó éveink, és voltak kevésbé jó, küzdelmes éveink is – fogalmazott Zellei János. De a cégcsoportunkra végig jellemző volt a családias légkör és a jó hangulat – folytatta -, amelyek alapvetően meghatároztak bennünket és amelyek segítettek átlendülni az éppen aktuális nehézségeken.

„Az elmúlt negyven év alatt a Dunamenti egy kezdeti, szövetkezeti fővállalkozásból a hazai speciális építészet egyik meghatározó cégcsoportjává nőtte ki magát azáltal, hogy végig rendületlen kitartással hitt küldetésében és innovatív gondolkodásával képes volt időről időre alkalmazkodni a környezet folyamatosan változó elvárásaihoz.

Az elmúlt negyven év során a Dunamenti, mint „márka” meghatározóvá vált a hazai és jelentős mértékben az európai országok speciális építészete területén is. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy hazánk majdnem minden „ikonikus”, vagy jelentősebb épülete viseli valamilyen mértékben kezünk nyomát. Ugyanakkor Közép-Európában is a Dunamenti név szorosan összekapcsolódik az építészeti tűzvédelemmel, a nagy nyugat-európai konkurensek mellett meghatározó ezeken a piacokon. Ezt kevés magyarországi alapítású cég mondhatja el a saját területén. Így indokolt a cégcsoportban dolgozók ünneplése ezen a kerek évfordulón” – jelentette ki Zellei János szeptember 9-én Visegrádon, a Silvanus Hotelben rendezett jó hangulatú ünnepségen, aki a meghívott vendégek előtt ismertette a Dunamenti Csoport négy évtizedének jelentősebb állomásait, napjaink kiemelkedő eredményeit, miközben felvázolta a jövő meghatározó terveit, a cégcsoport feladatait.

A jubileumi ünnepség késő estébe hajló színvonalas szórakoztató programmal zárult.

Még szintén érdekelheti...