gasztronómia

A Visegrádi Lecsócsálom lecsója nyerte a fődíjat – Bálint Antónia és Tuzson Bence is a magyaros lecsót imádja

Huszonhárom csapat különleges és ízletes lecsóval igyekezett meghódítani a zsűri tagjait és a 8. Dunakeszi ALcSÓfesztivál több száz fős közönségét. Egy év kényszerű szünet után ma ismét – a korábbi évekhez hasonlóan – óriási érdeklődés mellett rendezték meg az idei lecsófesztivált. Már a déli órákban hömpölygött az érdeklődők sokasága a Korona Kávézó és Söröző előtt kialakított fesztiválutcában.

A bográcsokban a sokféle alapanyagból és egyedi ízesítéssel összeállított rotyogó lecsó csábító illata betöltötte a hatalmas teret. A vidám, jó hangulatban szorgoskodó csapatok tagjai nagy figyelmet fordítottak környezetük kialakítására és az étel tálalására is.

Szinte minden csapat más receptre esküdött, volt, amelyik legalább hétféle kolbász és szalonna sütésével kezdte, majd, amikor már ropogósra sültek a finomságok, félretették és a kisült zsírban az apróra szeletelt, héjából megszabadított paradicsomot kezdték párolni…, következett a paprika és az egyedi fűszerezés, és így tovább, amíg elkészült az ellenállhatatlanul finom lecsó. Míg mások a babos lecsóval igyekeztek elnyeri a zsűri és a közönség elismerését, de még hosszasan lehetne sorolni a különböző receptúra szerint készített lecsót.

A fesztiválozók gyorsan körbe ülték az asztalokat, hogy jóízűen elfogyasszák az egyik legismertebb és legnépszerűbb magyar ételt.

Az idei zsűri tagja volt Bálint Antónia, Miss Hungary győztes, Tuzson Bence országgyűlési képviselő (a zsűri elnöke), Ádám Balázs, városi rendőrkapitány-helyettes, Kárpáti Zoltán, a Radnóti gimnázium igazgató-helyettese, Huszár Linda, a GYEP Alapítvány elnöke, az ALcSÓfesztivál egyik főtámogatója, Székely Norbert, a magyar női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya.

Férfiasan be kell vallani, hogy nem voltak könnyű helyzetben a zsűri tagjai, hiszen bármennyire is kedvelik a lecsót, ezúttal 23 csapat készítményét kóstolták végig, hogy kiválasszák a legfinomabbakat.

Elsőként a zsűri elnökét, Tuzson Bencét kérdeztük, aki elmondta, hogy nagyon szereti a lecsót és Dunakeszit, ezért örömmel fogadta el a felkérést.

– Nagyon barátságos, igazi családias fesztivál, melyen láthatóan mindenki jól érzi magát – mondta a zsűri „körút” egyik állomásánál. – A rendezvény csúcspontja a lecsókóstolás. Jó párat már megkóstoltunk, mondhatom, hogy igazán finomak, nagyon nehéz lesz eldönteni, hogy melyik a legízletesebb. Az értékelésnél három szempontot veszünk figyelembe: a csapat megjelenését, a csapat nevét, a lecsó kinézetét, és a legfontosabbat, a lecsó ízét – ismertette a zsűri elnöke.

Tuzson Bence kérdésünkre elárulta, hogy családjukban a felesége készíti a lecsót, ami mindig nagyon finom. – Szeretjük a lecsót – mondta.

  • Hogy ízlik a lecsó a szépségkirálynőnek? – kérdeztük Bálint Antóniát, a Miss Hungary egykori győztesét.
  • Nagyon! Mindegyik finom volt, nehéz döntés előtt állunk – mondta.

– Önnek milyen ízesítésű a kedvence?

– A hagyományos. Szeretem, ha egy kicsit csípős és van benne kolbász, szalonna és tojás.

  • A közvélekedésben a szépségkirálynő ideális alakja és szépsége nem igazán azt közvetíti, hogy lecsókedvelő. Vagy mégis, hogyan tudja megőrizni az egykori győztes külsejét és vonzerejét?
  • Ó, köszönöm! Pedig én mindent eszem. Kedvelem a lecsót, de nagyon szeretem a pacalt, a csülköt, de a körömpörköltöt is. Imádok enni! A lényeg a mértékletesség, a sportolás és az is sokat jelent, hogy az esti órákban már nem eszem ilyen magyaros ételeket.    
  • Hogy érzi magát a fesztiválon?
  • Nagyon jól! Szeretem Dunakeszit, itt lakunk a városban.

A fesztiváli forgatagban ott volt Dióssi Csaba polgármester is, akit a versengő csapatok közül többen is megkínáltak finom főztjükkel.

  • Nagyon jól érzem itt magam, igazán baráti, családias hangulatú a rendezvény. Jól érzékelhető, hogy az alsói közösség összeszokott, évek óta együtt vesznek részt a lecsófesztiválokon. Dicséretes a lelkesedésük, különösen az, hogy 23 csapat közössége nevezett be a lecsófesztiválra. Gratulálok nekik és a szervezőknek is, akiknek köszönhetően nagyon sok ember érzi itt jól magát. Alsón egy nagyon jó mikroközösség él – hangzottak a polgármester elismerő szavai, aki elárulta, hogy neki legjobban a kolbászos lecsó ízlett, de kedveli a tojásost is.
  • A Visegrádi Lecsócsálom csapat sátra és környezete már messziről hívogatóan kiemelkedett a többiek közül. Nagyon vidám, jó hangulatú csapat fogadott, melyet az Alsón élő Dénes Zoltán mutatott be.
  • Nekem cseh a feleségem, pár utcával tőlünk egy cseh-brazil család, illetve egy szlovák-magyar család lakik, és van egy lengyel jégkorongozó barátunk is. Így alkotjuk a V4 csapatot. Mind a négy nemzet gasztronómiáját, kultúráját, sör- és pálinkakülönlegességeit felvonultatjuk.
  • A csapat nemzetközi, a lecsó is az lesz?
  • Jó kérdés. Felvetődött, hogy mindannyian bemutatjuk a saját kultúránkban kedvelt lecsót, de megvallom, végül úgy döntöttünk, hogy a hazai „pályán”, a hazai zsűri ízlésének leginkább megfelelő, igazi magyaros lecsót készítünk. De az italban és egyéb finomságokban „multikultik” vagyunk. Nagyon tetszik a rendezvény, nyolc éve lakunk Alsón, mindig itt voltunk, a lányaim most táncolnak. Sőt, az egyik csapattársunk édesapja Prágából jött el a fesztiválra, aki velünk együtt készíti a lecsót.

De hogy mennyire finomat, azt – mint utólag kiderült – a zsűri első díjjal ismerte el.   

De még előtte feltétlenül le kell írni, hogy a rendezvény három főszervezője – Benkő Tamás önkormányzati képviselő, és két kiváló partnere, Szabolcs Csilla és Kiss-Magyary Ilona – idén is fantasztikus munkát végzett, hogy a több száz fesztiválozó remekül érezze magát. A támogatók, az önkéntes segítők és a kulturális műsorban fellépők, mindannyian hozzájárultak, hogy a 8. Dunakeszi ALcSÓfesztivál maradandó szép élménnyel ajándékozott meg bennünket. Köszönjük!

 Az idei közönségdíjas csapat a Tőzeg-tavi Hohó lett, a zsűri döntése alapján a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Szomszédok közössége állhatott fel, a második legízletesebb lecsót a Szaporáék lecsodája készítette. A 8. Dunakeszi ALcSÓfesztivál győztese a Visegrádi Lecsócsálom csapata lett, amelyben lengyel, cseh, szlovák kötődésű, ám Dunakeszin élő „mesterszakácsok” készítették a magyarokkal összefogva a legfinomabb lecsót.

Vetési Imre
Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...