Környezetvédelem

Ősz Dunakeszi zöldfelületein

Lezártuk a 2021-es lakossági faigényléseket, 355 db fát és 600 db cserjét ültetünk el várhatóan november 15. és március 15. közötti időszakban. A növények földlabdával vagy konténeresen, azaz egy nagy cserépben érkeznek, ekkor már nyugalmi állapotban vannak, azaz bármikor elültethetőek.

Városszerte új fasorok kerülnek kialakításra, többek között a Fő út mentén, a Brunszvik Teréz úton, a Malomárokban, a Szent István parkban, a Barackos úton és a Kárpát utcában is. Ennek keretében 650 db fát ültetünk ki, főként juharokat, hársat, tölgyet, ősszel színesre színeződő kőriseket, díszcseresznyét, és nagy lombkoronát növelő platánokat.

Természetesen cseréljük azokat az egyedeket, amelyek a tavaly vagy tavalyelőtt ültetett fasorainkban nem eredtek meg. Idén is kerül pár különleges egyed a parkokba, gazdagítva a növényállomány fajtagazdagságát.

A Gyöngyharmat óvodába kihelyezésre kerül a héten egy mezítláb használandó játszóeszköz. Itt különböző felületű anyagok jelennek meg egy ösvényen, amely a gyerekek érzékelését, a világ megismerését segíti. Az odavezető utat úgy alakítottuk ki, hogy a tipegő elemei geometriai alakzatokat formáznak, háromszöget, négyszöget, téglalapot, sokszöget és kört.

Az árvácskákból, díszkáposztából, krizantémból álló növénycsoportok kiültetését október közepén kezdjük el. Ekkor kerülnek a hagymás növények is a föld alá, hogy tavasszal mosolyt csaljanak az arcunkra.

Lassan elkezdődnek színeződni a fák, lehullatják a leveleiket, felkészülnek a télre. Sok zöldhulladék keletkezik, de a városban továbbra is tilos az avarégetés, a zöldhulladék elszállítása folyamatos lesz, addig, amíg a lombhullás tart. Kertjeink végében ajánlott egy kis kupac levelet otthagyni, menedéket nyújthat télre az állatoknak. A levelet mulcsolásra, fagyérzékenyebb növények takarására is használhatjuk.

Október végén, a nyáron virágzó cserjéket, évelőket már visszametszhetjük, a díszfüveket még ne! Azokat fonjuk, vagy kössük össze, ugyanis a szárának üreges szerkezetébe a víz könnyen belefagy károsítva a növényt, ráérünk áprilisban visszavágni, amikor a friss hajtások már megjelentek.

Fogadóórám kéthetente szerdán 10-12 óra között a polgármesteri hivatalban van, időpontot foglalni a e-mail címen, vagy a +36 27 542 800 telefonszámon lehet, következő időpontok október 13. és október 27.

Tóth Eszter

Dunakeszi főkertésze

Még szintén érdekelheti...