Környezetvédelem

Biztonságos élet egy veszélyes üzem árnyékában? – a Samsungról volt lakossági fórum Gödön

A fórumot a Samsung működésének hatásairól, a gödiek félelmeiről, a különleges gazdasági övezet dolgairól a Göd-ÉRT Egyesület szervezte, gyakorlatilag több mint egy évig. Az érdeklődés óriási volt – írja a godihirnok.hu.

A Duna-part nyaralóházak színházterme zsúfolásig megtelt, a háromórás fórum idején inkább jöttek, mint mentek az érdeklődők. Közös álláspont kialakítása volt a cél arról, hogy milyen témákat tartanak fontosnak a gödiek a Samsunggal kapcsolatban, hogy aztán a kérdéseket, észrevételeket eljuttassák az illetékesekhez: a döntéshozókhoz vagy a gyár vezetőihez – tudtuk meg a fórum kezdetén.

Biztonság, monitor, zaj, különleges gazdasági övezet – ez állt a falra erősített nagy papíríveken, mutatva a fórum legérzékenyebb témáit. Ezekre kerültek fel a résztvevők felvetései. A lakossági fórumon azoknak a gödieknek a kérdéseire szerettek volna választ kapni, akik a gyár közelében élnek és a zajártalom, a félelem egy esetleges környezeti katasztrófától rányomja a bélyegét a mindennapjaikra.

A beruházás egyre bővül, és vele együtt az aggodalom is. A gödi környezetvédelmi és városvédő egyesület azért szervezte meg a fórumot, hogy a gödiek tudják, mi vár rájuk. Egyrészt a Göd-ÉRT Egyesülettől, amely jó sok információt kikért, összegyűjtött a Samsung beruházásairól, másrészt az illetékesektől.


A fórumra meghívót kapott valamennyi döntéshozó a Pest Megyei Önkormányzattól és a Samsungtól, a katasztrófavédelemtől, a térség országgyűlési képviselője, de végül Göd város polgármestere és helyettesei, illetve a Göd-ÉRT vezetői mellett Dr. Bera József független környezetvédelmi szakértő ült oda az asztalhoz, hogy válaszoljon a kérdésekre.

Hogy miért nem jöttek el a többiek és miről kérdeztek, illetve milyen válaszokat kaptak a gödiek a háromórás fórumon, azt az önkormányzat közösségi oldalán található videóból tudhatják meg, IDE kattintva – derül ki a gödihirnok.hu tudósításából.

Még szintén érdekelheti...