Dunakeszi

Felújítják a Tőzegtavi út legkritikusabb szakaszát

Dunakeszi egyik legkedveltebb területe a horgászok és pihenni vágyók „paradicsoma”, a tőzegtavak és vadregényes környezete. A csend és a nyugalom szigete hosszú évek óta nagy népszerűségnek örvend. A tavak körül mintegy 320 nyaralóház épült az elmúlt évtizedek során, melyek közül közel 200 ingatlanban életvitelszerűen laknak. Amilyen idilli a környezet, olyan rossz az utak állapota. Az viszont jó hír, hogy megkezdődött a legkritikusabb szakasz felújítása.

„A projekt lényege: a Tőzegtavakhoz való lehajtótól a város felé eső kb. 130-135 méter hosszú szakasz – ide értve a DMRV felé vezető kanyar elejét is – október végén a szegélyek feltárásával vette kezdetét” – írta a Dunakeszi Polgár novemberi lapszámában a Körzeti képviselőink jelentik című rovatban a terület önkormányzati képviselője, Benkő Tamás.

Az elmúlt évek úthasználata során az útszegély teljesen eltűnt, ezért volt szükség a szegélykövek feltárására, hogy a szakemberek megismerhessék, hogy valójában mettől meddig is tart az út szélessége, amit fel kell újítani.

Benkő Tamás beszámolt arról is, hogy az önkormányzat a kivitelező céggel az alábbi munkák elvégzésére kötött megállapodást: szegélykorrekció, a szükséges helyeken útalap erősítése és/vagy pótlása, a vízelvezetés megoldása (a lehajtónál folyóka, az út mentén kétméterenként öt méter hosszú földárkok létesítésével), valamint a felső öt centiméteres kopóréteg cseréje (felmarás, majd aszfaltozás). Az útpálya mindkét oldalán fél-fél méter szélességben útpadka kerül majd a szegélyen kívülre.

„Számos fórumon meglehetősen régóta téma a Tőzegtavi út ezen részének borzalmas állapota; aki rendszeresen jár arra, az nagyon jól tudja, hogy az út rendkívül rossz állapotban van, illetve volt korábban. A beruházás a tőzegtavaknál élők mindennapjait könnyíti meg” – írta Benkő Tamás, a terület önkormányzati képviselője.

November 16-ai helyszíni beszámolónkban arról adhatunk hírt, hogy a kivitelező cég munkatársai és a hatalmas munkagépek intenzíven dolgoznak a régóta várt út felújításán.

VTSI

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...