Kultúra

Tandori hagyaték az Aporon

6413 kötetet adományoztak az örökösök Tandori Dezső és felesége, a szintén író-műfordító Ágnes könyvtárából az Apor Vilmos Katolikus Főiskolának. Az intézmény a katalogizálás során számtalan kedves, személyes dologra bukkant: szárított levelekre, újságkivágásokra, személyes jegyzetekre, utazásokhoz kapcsolódó emlékekre, emellett sok olyan kötet is előkerült, amelyet az írónak dedikáltak a magyar irodalom jelentős alakjai, így pl. Esterházy Péter, Háy János, vagy Ágh István. Az örökösök kérésére a gyűjteményt egyben kezelik és kutatható, az intézmény erre a célra speciálisan átalakított termében előzetes időpont-egyeztetéssel bárki számára látogatható. A helyszín azért is szimbolikus, mert Tandori Ágnes gyermekkorának jelentős részét Vácon töltötte testvéreivel.

Tandori Dezső 2019-es, és felesége, Ágnes egy évvel később bekövetkezett halála után az örökösök – Ágnes testvérei, Kálovits Antalné és Dr. Nagy Edit – úgy döntöttek, hogy a házaspár könyvtárának egy jelentős részét, összesen 6413 kötetet az Apor Vilmos Katolikus Főiskolának adományozzák. Kérésük az volt, hogy az átadott könyvek maradjanak egyben és a gyűjtemény legyen kutatható. Ezért az intézmény a köteteket egy külön, erre a célra speciálisan átalakított, zárható polcrendszerrel ellátott helyiségében helyezte el, amelyet dedikáltan “Tandori Dezső és Ágnes hagyaték“-nak neveztek el.

A könyvek a házaspár legendás Lánchíd utcai lakásából dobozokban érkeztek a főiskolára, ahol a könyvtáros kollégák polcra rakták őket. Jelenleg a katalogizálás zajlik, ami tekintettel a könyvek számára, egy hosszabb folyamat, várhatóan jövő decemberre zárul le. A gyűjtemény előzetes időpont-egyeztetéssel addig is látogatható ().

A katalogizálás során az intézmény a könyvek között számtalan kedves, személyes dologra bukkant: szárított levelekre, újságkivágásokra, személyes jegyzetekre, utazásokhoz kapcsolódó emlékekre. Emellett sok olyan kötet is előkerült, amelyet az írónak dedikáltak a magyar irodalom jelentős alakjai, így például Esterházy Péter, Háy János vagy Ágh István. Az egyik kötetben, amely a díszmadarakról szól, Tandori személyes jegyzetei láthatók; figyelembe véve, hogy az irodalmár és felesége számára mit jelentettek a madarak, ez különösen érdekes darab.

Vannak ezer szempontból vitatható alakjai az irodalomnak, akiket nem vitatunk. Az ember Tandorit nem vitatja. Mintha életre keltené egykori tanára, Nemes Nagy Ágnes körének művészi és emberi eszményeit – egyfajta, a XX. században elképzelhetetlenül szublimált alternatív univerzumot hozva létre a budai Alagút szomszédságában Ágnessel és a madarakkal. Az író-költő, aki senkié, és ezáltal mindenkié. Lázas izgalom ennek a világnak a személyes tárgyai közé lépni, gondolatainak, kanapé mellé tett köteteinek kézzelfogható valóságába pillantani” – magyarázta dr. Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora az intézménybe került Tandori gyűjtemény kapcsán.

„Tandori Dezső könyvtárának megőrzésénél fontos szempont volt, hogy egyben maradhasson a könyvtár, hiszen így tudunk igazán teljes képet alkotni arról, milyen könyvek ölelték körül Dezsőt, milyen könyveket olvasott. A váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola több szempontból is a legjobb választásnak tűnt. Egyrészt nagyon nagy szeretettel és lelkesedéssel fogadták a köteteket. Emellett Váchoz erős kötődése van családunknak, hiszen Dezső felesége, Ágnes az 50-es években ott élt szüleivel, testvéreivel. Még az 56-os forradalomról is rengeteg történetet meséltek. Sőt, gimnáziumba is a főiskola épületébe járt. Mindig szívesen látogattunk ebbe a meseszép, barátságos városba. Emellett a főiskola fölajánlotta, hogy Dezső könyvtára kutatható marad mindenki számára. A legjobb választás volt. Köszönjük az együttműködést” – mondták el az örökösök.

Még szintén érdekelheti...