Közlekedés

Modernebb parkolóórákat helyeztek ki a városban

A legforgalmasabb helyeken és a legrosszabb állapotban lévő parkolóórák cseréjét kezdték meg november 29-én Vácon. A jelenlegi, gyakran üzemképtelen eszközök helyét új, digitális és rendszámalapú igazolást kiállító automaták veszik át – szemlézte a vac.hu írását a vaci-naplo.hu.

Hétfőn a központi posta épülete mellett lévő parkolóórát cserélték ki a szakemberek. Mint azt Szeri Mihálytól, a Közterület-felügyelet vezetőjétől megtudtuk, erre azért van szükség, mert az elavult eszközök – sok bosszúságot okozva az autósoknak – gyakran elromlottak, javításuk költséges volt. Mivel egy új automata üzembe helyezéssel együtt mintegy 2 millió forintba kerül, az önkormányzat jövőre folytatva a sort, fokozatosan cserélteti le a régieket.

 „Az új generációs parkolóórák digitális működésűek és nagy kijelzővel rendelkeznek. Üzembiztosságuk is jobb, mint a most a váci közterületeken használtak. Fontos, hogy ezek már rendszámra szóló igazolásokat töltenek ki, melyekkel már nem lehet visszaélni” – mondta a váci felszíni parkolást üzemeltető Közterület-felügyelet vezetője.
.Az új órák is pénzérmékkel működnek. Nagy, színes, de nem érintéssel működik a képernyője. A billentyűzet segítségével a forgalmi rendszámot és azt kell kiválasztani, hogy személyautóra vagy tehergépjárműre kívánunk-e jegyet váltani. A pénzérmék bedobása után nyomtatja ki a parkolócédulát.

Még szintén érdekelheti...