advent

Meggyújtották a negyedik adventi gyertyát is a Casalgrande téren

Dunakeszin dr. Tuzson Bence országgyűlési képviselő és Dióssi Csaba polgármester gyújtotta meg a negyedik adventi gyertyát a város karácsonyfáján a Casalgrande téren. A vasárnapi gyertyagyújtás egyik különlegessége az volt, hogy a tegnap Budapestről Dunakeszire érkezett a békelángot egy mécses segítségével bárki elvihette saját otthonába.

Az ünneplőket dr. Farkas László, a Szent Imre katolikus templom plébánosa köszöntötte, aki ünnepi beszédének fókuszába a várandóságot, Jézus Krisztus születését helyezte, melyet a várandós Szűz Mária példáján keresztül világított meg. A lelkipásztor szerint a születés előtti kilenc hónapot nem terhességnek, hanem a várandóságot áldott állapotnak kellene nevezni.  

A bűn meddővé tesz és elvakít – hangoztatta a plébános, aki hozzátette: az imádság viszont termékennyé tesz.

Az advent lelassít bennünket, hogy elkerülhessük a terméketlenség kudarcát, hogy védjük, rejtsük az Istenből bontakozó életet, amíg meg nem erősödik annyira, hogy megmutathassuk a világ viharai közepette is. Szűz Mária ebben is példakép, aki rejtetten a szíve alatt hordja a világ urát és megváltóját, nem teszi ki a sebző tekinteteteknek – idézte a kétezer éves történetet, a korabeli zsidótörvényeket, melyek szerint meg kellett kövezni azt a nőt, aki nem a férjtől lett várandós. Szűz Mária ezért elment Erzsébethez abba a városba, ahol várták Jézus születését – mondta dr. Farkas László, aki kijelentette: „Mi azok közé akarunk tartozni, akik várják Jézust.”

Befejezésül áldott, békés karácsonyt kívánt a Szent Mihály és a Szent Imre egyházközség nevében Dunakeszi valamennyi lakójának.      

A plébános ünnepi beszéde és kis kórusának éneke után gyújtotta meg a 4. adventi gyertyát dr. Tuzson Bence országgyűlési képviselő és Dióssi Csaba polgármester az ünneplő dunakesziek által „átkarolt” karácsonyfán.

A decemberi viharos szél sem tudta kioltani a lámpásban világító békelángot, melyet Szabó József önkormányzati képviselő, egyházügyi tanácsnok hozott el a Casalgrande térre, melyet sok felnőtt és gyermek vitt magával haza egy mécsesben.

A vasárnap esti program Pintácsi Viki interaktív gyermekműsorával folytatódott. A téren ezúttal is sokan voltak, beszélgettek, melegedtek a parázsló fa mellet, kortyolgatták a finom teát és a forralt bort, ma is kedvelt volt a kürtőskalács és a lángos is. No és a korcsolyapálya is megtelt e népszerű téli sport hódolóival…

Az idei karácsonyi vásár kulturális programja Caramel fellépésével zárult, ám az árusok december 24-ig várják a dunakeszieket!


Fotó: Dióssi Csaba közösségi oldaláról

(Vetési)
Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...