Kultúra

A Magyarország kincsestára… Dunakeszi című kötet bemutatója

Január 19-én mutatták be a Dunakeszi Város Önkormányzata és a Szülőföld Könyvkiadó gondozásában megjelent Magyarország kincsestára… sorozat Dunakeszi című kötetét a VOKE József Attila Művelődési Központban. A könyvbemutató moderátora, Babják Annamária színművésznő köszöntötte a közönséget, valamint a könyvbemutató részvevőit. A nagy érdeklődéssel kísért rendezvény Dunakeszi ikonikus épületeit és gyönyörű tereit, parkjait, jelentős intézményeit, az elmúlt évtized fejlődését bemutató filmvetítéssel kezdődött.

Dr. Kerekes Dóra, a könyv írója és szerkesztője

Dr. Kerekes Dóra, a kötet szerzője és szerkesztője elmondta, hogy a könyv 193 fényképén keresztül egy élő, dinamikusan fejlődő, a hagyományait és épített emlékeit becsben tartó, a múltra emlékező, a jelenben élő és a jövőt tervező város képe bontakozik ki előttünk. A 9 fejezet mindegyike városunk egy-egy fontos aspektusát tárja a szemlélődő elé: megismerhetjük általa a Duna-part szépségeit, a Grassalkovichok épített örökségét, az alagi lovas múlt emlékeit, az egykori Műhelytelep (mai Gyártelep) mesébe illő épületeit, a település várossá válásának sarokköveit, a közösséget építő és összetartó rendezvényeinket, az elmúlt évek számos fejlesztését, az aktív dunakeszi sportéletet, valamint kulturális és oktatási kincseinket is. A kötetben a fényképek mellett rövid leírások is találhatók az egyes fejezetekhez kapcsolódóan magyarul, valamint négy idegen nyelven (angol, német, olasz, lengyel) is. Minden fejezetet egy, az adott témát jellemző idézet vezet be, és olyan személyek ajánlják, akik valóban ismerik és szeretik az adott területet.

Farkas Csaba, a Szülőföld Könyvkiadó vezetője örömét és megelégedettségét fejezte ki, hogy megszülethetett a sorozat dunakeszi kötete. „Öröm volt együtt dolgozni az itteniekkel. A közös munka során kiderült számomra: ők valóban ismerik és szeretik a városukat!”

Farkas Csaba (b1), dr. Kerekes Dóra, Babják Annamária, Dióssi Csaba, dr. Tuzson Bence

Tuzson Bence, a körzet országgyűlési képviselője szerint: „Jó látni, hogy egy, a városról készült képes albumban mennyi olyan fejlesztés került bele, amelyet az elmúlt 10 évben közösen sikerült elérnünk! Újra igazolódott számomra, hogy Dunakeszi és térsége az ország leggyorsabban fejlődő és az egyik legélhetőbb régiója.”

Dióssi Csaba polgármester szerint nagy szükség volt már egy ilyen jellegű kiadványra, ezért is támogatta első pillanattól fogva a projektet. A Szülőföld Könyvkiadó kezdeményezése jól passzolt a város elképzeléseihez, hogy egy olyan kötetet hozzunk létre, amely idegen nyelven, kevés szöveges résszel, sok fotóval bemutatja a települést azok számára, akik nem ismerik és persze azok számára is, akik jól ismerik és szeretik. „Ha eddig nem éltem volna Dunakeszin, a könyvet végiglapozva biztosan szeretnék ideköltözni.” – fejtette ki a polgármester.

A rendkívül jó hangulatú beszélgetés és a sok helytörténeti újdonsággal szolgáló könyvbemutató csúcspontjaként Piros Krisztina előadásában felcsendült Dunakeszi dala, melynek szerzői Loksa Levente és Toldi Tamás.

Kerekes Dóra

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...