Közlekedés

Már száz új típusú automatát telepített a MÁV-START – 27-et a Budapest-Vác-Szob vonalon

A MÁV-START újabb jegy- és bérletkiadó automatái álltak forgalomba, ezúttal 24 a Budapest-Esztergom, 27 pedig a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon, így mindösszesen már százat telepítettek a vasúttársaság szakemberei tavaly év vége óta. A most üzembe állított és a Nyugati pályaudvarra korábban telepített új automaták révén évente tízmilliónál is több utas juthat az eddigieknél kényelmesebben menetjegyhez, illetve bérlethez.

A telepítés most befejezett szakaszában újabb 54 új automatát helyezett üzembe a vasúttársaság: 24-et a Budapest-Esztergom, 27-et a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon, 3-at pedig a Budapest–Veresegyház–Vác vonalon, ahol február végéig további 12 új automata áll majd az utasok rendelkezésére. Több megyeszékhelyen, így Székesfehérváron 6, Szolnokon 7, Szegeden pedig 3 készüléket adnak át.  További 1-1 új jegykiadót telepít a MÁV-START Siófokra, Dunaújvárosba, Zircre, Felsőpakonyba és Hárosra.  Februárban 10 felújított automata kihelyezése várható a Székesfehérvár–Tapolca, 8 pedig a Székesfehérvár–Gyékényes vasútvonal állomásaira.

Tavaly novemberben kezdődött meg az új jegykiadó automaták tömeges telepítése. 2022 nyarára a budapesti főpályaudvarokon, az elővárosi állomásokon, valamint megállóhelyeken 375 új berendezés fogja biztosítani az utasok gyors, kényelmes jegyvásárlását.

Tavaly év végéig 24 automatát a Budapest-Székesfehérvár vonalra telepítettek, huszonkettőt a Nyugati pályaudvar utasai vehettek igénybe, egy készülék pedig Erdőkertesre, az utaskomfort színvonalának növelése érdekében épült új típusú utasbeállóba került. A 375 új jegykiadó automatából 275 kártyás és készpénzes, míg 100 kizárólag bankkártyás fizetésre lesz alkalmas. A fejlesztésnek köszönhetően a készülékek száma több mint háromszorosára emelkedik. Lényegesen nőni fog az automatával ellátott állomások száma, így mind Budapesten, mind az agglomerációban egységes, modern flotta áll majd az utasok rendelkezésére.

Az új berendezések üzembeállítását megelőzően a meglévő 170 automata is megújult. Tavaly június 30-áig karbantartást követően mindegyik frissült a MÁV Szolgáltató Központ által fejlesztett jegyértékesítő (JÉ) szoftverrel. Az elővárosból leszerelt eszközök új helyszínekre, jellemzően a nagy utasforgalmú vidéki állomásokra és megyeszékhelyekre, valamint a balatoni vonalakra és utasforgalmi próbaüzemben Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő TramTrain vonalára kerültek.

A korszerűsítés mellett a forgalmas állomásokon a sorban állás kiváltása a cél, de a vasúti szolgáltatás hatékonyságát is kedvezően befolyásolja, ha minden utas már megváltott jeggyel száll vonatra. Az új automaták a korábbiaknál strapabíróbbak, korszerűbbek, rongálásbiztosak, antigraffiti-bevonattal rendelkeznek és időjárásállóak is.

Az automatákból értékesített jegyek száma folyamatos növekedési tendenciát mutat, ami az újonnan üzembe helyezett berendezések számának növekedésével várhatóan felgyorsul. Tavaly már a jegyek 12,5 százalékát jegykiadó automatákból, 29,3 százalékát online (webes felületen vagy a MÁV applikáción keresztül), 47,9 százalékát pedig jegypénztárban vették az utasok.  Az érintésmentes vásárlás térnyerése jól kimutatható a MÁV-Volán-csoportnál is, 2021-ben az utasok majdnem egyharmada váltotta meg jegyét az új ELVIRA felületén, vagy a vasúti és Volánbusz termékeket is tartalmazó MÁV applikáción keresztül. Az online jegyértékesítő alkalmazás népszerűségét jól mutatja, hogy hamarosan köszönthetjük az 1 milliomodik olyan regisztrálót, aki a 2020. év végi fejlesztésnek köszönhetően mindkét online csatornára érvényes felhasználói fiókot nyit.

A korszerűbb automatapark növeli a szolgáltatási színvonalat és kedvezőbb feltételek mellett üzemeltethető. Mindemellett számos más újítás is szerepel a MÁV-START jegyértékesítési fejlesztései között. Az e-nyugta révén csökkenthető a papírfelhasználás. A felhasználói igényeknek megfelelően a kedvezmények már százalék alapján is előválaszthatók, segítve a kedvezményrendszert nem ismerő utasok vásárlásait. A TramTrain zónás termékek bevezetésével pedig február végétől helyi közlekedési bérlettermékek is vásárolhatók a jegykiadó automatákból.

Forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Még szintén érdekelheti...