oktatás

Elkezdődött az új gimnázium és a szakközépiskola építése Dunakeszin

Mint arról több alkalommal is hírt adtunk, megszületett Magyarország Kormányának határozta arról, hogy támogatja és biztosítja az anyagi forrást a Dunakeszin épülő új gimnázium és a szakközépiskola építésére. A Dunakeszi Diáknegyed a város északi oldalán épül fel, melynek munkálatai megkezdődtek.

A Dunakeszi Diáknegyed a sportcsarnoknak, sportpályáknak és a külső-belső közösségi tereknek köszönhetően rendezvényhelyszínként is szolgál majd. Magyarország Kormányának támogatásával oly mértékű beruházás valósul meg Dunakeszin, amilyenre az elmúlt 100 évben nem volt példa. A város, a Dunakeszi Diáknegyed megvalósításához szükséges összeget saját forrásaiból 60 év alatt tudná előteremteni – nyilatkozta Dióssi Csaba polgármester a Dunakeszi Polgár 2022. februári lapszámában.

A városvezető elmondta: Dunakeszi Város Önkormányzata már korábban megvásárolta a 12,28 hektáros területet, de az építkezés költségeinek finanszírozásához szükség van állami segítségre. A komplexum tervezett helyszíne jelenleg évek óta termelésre nem használt mezőgazdasági terület. A 12,28 hektárból 18.000 m2-t foglalnak el az épületek, 33.000 m2-t a járdák, utak és parkolók. A fennmaradó több mint 71.000 négyzetméteren véderdősávot, és pihenő parkokat alakítunk ki, amelyhez a Zöld Dunakeszi Program jegyében csaknem 5000 fát ültetünk. Ebből a komplexum parkosításakor 300 nagyméretű fa telepítését végezzük el, hogy mielőbb árnyékot vessenek a területre. A véderdősáv elsődleges célja, hogy zaj- és porszűrőként szolgáljon a környező lakóházakban élők számára. Az építkezés lezárultával pedig az iskolák, sportesemények, rendezvények zaját tartja majd távol. Jelenleg tervezés alatt áll a véderdősáv kialakítása, leghamarabb idén ősszel, vagy 2023 tavaszán kezdődhet meg.

Az intézmény autóval, tömegközlekedéssel, kerékpárral és gyalogosan is könnyen megközelíthető lesz. Már az építkezés megkezdésekor megnyitjuk az M2-es autóutat a 2-es főúttal összekötő elkerülő szakaszt és összekötjük a Klapka utcával, hogy a várost megkíméljük a nagy járművektől. Egyelőre stabilizált burkolatú földutat alakítunk ki, megfelelő alépítményekkel, hogy az építkezés végén aszfaltos bekötőút épülhessen a helyére. Emellett bővítjük Dunakeszi kerékpáros nagykörútját, amely északról kerüli majd meg az iskolát, és kapcsolódik be a 2-es főúton és a Malomárok lakóparkon át az EuroVelo 6 kerékpárútba. Kezdeményezzük a Volánbusz Zrt-nél, hogy a 2-es főút-Sólyom utca találkozásához telepítsenek egy buszmegállót, onnan néhány perc sétára elérhető lesz az iskola. Ugyanígy a Dunakeszi-Gyártelep vasútállomástól is legfeljebb 10 perc alatt elsétál az intézményhez egy diák – tudtuk meg Dióssi Csaba polgármestertől.

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...