Kultúra

Első és második díjat kapott a váci konzi két növendéke a XIV. Országos Orgonaversenyen  

A Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, AMI két diákja, Dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész-igazgató két növendéke is kiemelkedő sikert ért el a – César Franck emlékének is adózó – XIV. Országos Orgonaversenyen.

A március 18-án rendezett versenyen a második korcsoportban Maczó Ákos Balázs érdemelte ki az első díjat, míg az első korcsoportban második díjas lett Csóvári-Katona Flóra.
Ezen kívül Flóra különdíjat kapott a kötelezően előírt C. Franck mű előadásáért, Ákos pedig a (kotta)lapról olvasó feladat kiváló teljesítéséért.

Dr. Bednarik Anasztázia és a két sikeres növendék


– Nagyon büszke vagyok a növendékeimre. Egyúttal köszönöm mindenkinek, aki segítette a felkészülésünket. Különösen hálásak vagyunk József Marti és Mórocz Tamás atyáknak, illetve Csanádi Lászlónak a „terepgyakorlatokért”, amelyeket részben a bodajki kegytemplomban tarthattuk, a nagyszerűen felújított orgonán. Diósi Tamásnak és iskolánk tanárainak ugyancsak köszönettel tartozunk azért, hogy számtalanszor meghallgatták a fiatalokat és tanácsaikkal segítették a munkánkat. És természetesen a szülőkről sem feledkezhetünk el, akik a lelki támaszt jelentették a felkészülés során – nyilatkozta érdeklődésünkre Dr. Bednarik Anasztázia.

Ribáry Zoltán

Még szintén érdekelheti...