Sport

Újabb sportpark létesült Dunakeszin

Közös együttműködés eredményeként jöhetett létre egy jól felszerelt, komplex sportpark a Madách utca és a Tompa utca találkozásánál, amely a Pest Megyei Önkormányzat 100 százalékos támogatásából valósulhatott meg – mondta a kedd délutáni avatón Tuzson Bence országgyűlési képviselő, aki hozzátette: az elnyert forrásra a VS Dunakeszi pályázott a megyei önkormányzat civil keretéből.

A városban az elmúlt időszakban harminc sportberuházás valósult meg, ez már az ötödik sportpark – ismertette Tuzson Bence.

Tuzson Bence országgyűlési képviselő és Nyíri Márton alpolgármester

Kiemelte: fontosnak tartották, hogy a fizetős sportlétesítmények – mint például az uszoda – mellett ingyenes sportparkokat építsenek, melyek használatára egyébiránt jelentős igény mutatkozik.
– Jó időben, jó levegőn, a lakóhely közvetlen környezetében a gyerekek és a felnőttek egyaránt sportolhatnak a most kihelyezett eszközökön – mondta az országgyűlési képviselő, aki emlékeztetett arra is, hogy a VSD sporttelepén a hetekben átadott új, multifunkciós sportcsarnok következő ütemeként már épülnek az öltözők és a parkolók.

– Ezen kívül az új diáknegyedben két új sportcsarnok, két sportpálya és egy nagy, 33×25 méteres uszoda épül, melyben nemzetközi vízilabda-mérkőzéseket is lehet játszani majd. Bővítjük a városi kerékpárút-hálózatot is, amely a sportolás mellett a helyi közlekedést is szolgálja. A kerékpárút bővítése révén megvalósul az összeköttetés az EuroVelo 6 és a Pallag utcában lévő ipari terület között, ahol nagyon sokan dolgoznak és lehetőség nyílik a munkahelyet kerékpárral elérni. Ezen az úton a BKK járatok is elérhetővé válnak – hangsúlyozta Tuzson Bence országgyűlési képviselő.

A városi önkormányzat területén létesített szabadtéri fitneszpark a Pest Megyei Civil Alap pályázatán elnyert 6,5 millió forintból valósult meg – ismertette Nyíri Márton, környezetvédelemért felelős társadalmi megbízatású alpolgármester, aki külön köszönetet mondott Temesvári Istvánnak, a pályázó VSD elnökének és a siker érdekében lobbizó Tuzson Bencének.

Mint megtudtuk, a pályázatot Nyíri Márton írta, aki érdeklődésünkre tételesen felsorolta a sportparkba épített eszközöket.

– Teljes testet átmozgató edzésprogram végrehajtható az eszközökkel, túlterhelés nélkül, mivel ezek saját testsúlyos eszközök: lovaglógép, evezőgép, derékmozgató, kombinált mellizom-erősítő, kombinált taposógép.

– Az eszközöket úgy válogattuk össze, hogy mind a fiatalok, mind az idősebb generációk biztonsággal használhassák. A fitnesz-rész kiegészül egy workout-kombinációval (ez a mászoka-szerű dolog), ami szintén a teljes testet átmozgató és erősítő gyakorlatok végzésére alkalmas – mondta Nyíri Márton alpolgármester.

A rövid megnyitó után a VSD cheerleaders szakosztályának tagjai Kundlya Zsófia szakmai irányításával azonnal birtokba vették a sporteszközöket…

(Vetési)

Fotó: Ligeti Edina

Dióssi Csaba polgármester gratulál Tuzson Bencének az eredményes képviselői tevékenységéhez

Még szintén érdekelheti...