Közlekedés

Szeretem Dunakeszit – Családi KRESZ Nap

A Szeretem Dunakeszit Egyesület Családi KRESZ napot szervez a lakótelepi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola udvarán, április 23-án. A műsort az Animal Cannibals vezeti.

A Szeretem Dunakeszit már 12 éve van jelen, fontos küldetése, hogy használva a közösség erejét, a város lakóinak kedves eseményeket szervezzen. Ilyenek a korábbi szemétszedéseink, az állatbarát rendezvényeink és jelen rendezvényünk is, melynek témája a közlekedésbiztonság.

Szeretnénk, ha a gyerekek időben foglalkoznának a témával, ezért játékos formában egy hatalmas vetélkedő keretein belül tehetik próbára magukat. Lesznek ügyességi feladatok, pedálos gokartfutam a makettvárosban, emellett a tudásukat is igyekszünk bővíteni interaktív játékokkal. Ez a nap nem egy verseny, fontosnak tartjuk, hogy minden gyerkőc tanuljon valamit és sikerélménnyel gazdagodva fejezze be a pályát, ezért a kisebbeknek engedjük majd a szülői segítséget, valamint minden résztvevőt díjazunk. A vetélkedő mellett színes gyerekprogramokkal készülünk, íme pár a teljesség igénye nélkül: – gólyalábas show, lufihajtogató, kézműves sarok, óriás kifestő, rendőr, mentő – és tűzoltó előadás. A műsort az Animal Cannibals vezeti majd és a családok nagy örömére ingyenesen lehet a városnéző kisvasutunkkal is utazni. Teljes programot a Szeretem Dunakeszit Facebook-oldalon találnak az érdeklődők. Szeretettel várunk mindenkit.

Tasnádi István

Még szintén érdekelheti...