ünnep

Majális és anyák napi ünnepség a Katonadombon

Az utóbbi évek majálisai már a családok és a közösségek önfeledt ünnepévé és a közösen eltöltött nap maradandó szép élményévé szelídült, melyet egykoron a munka ünnepeként a szakszervezetek és a munkáltatók közösen szerveztek.

Így volt ez ma is a dunakeszi majálison, melyen több ezren töltötték együtt a napot, akiket a szervezők a színes programok sokaságával örvendeztettek meg. Sok jól bevált és ismert attrakció között az idei majális sztárja a 30 méter magas Dunakeszi Eye volt, melyről csodálatos panorámában gyönyörködhettek a dunakesziek. Különleges volt a mai nap abból a szempontból is, hogy idén május elsején ünnepeltük az anyák napját. E jeles alkalomból Sipos Dávid alpolgármester kedves szavakkal és gyönyörű virággal köszöntötte Dósa Adriennt, a Dunakeszi Diófa Nagycsaládos Egyesület vezetőjét és szimbolikusan általa a városunkban élő valamennyi édesanyát.

Az ünnep a Dunakeszi Koncertfúvósok zenés ébresztőjével indult, melynek művészei a település számos pontján ajándékozták meg örömzenéjükkel a város polgárait, akik közül nem kevesen 9 órától már a Katonadombon voltak, hogy az elsők között vehessék át a színes léggömböket az őket köszöntő önkormányzati képviselőktől.

Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy már a kora reggeli órákban ünnepi hangulat volt a jellemző, hiszen a kicsik „megszállták” a játékokat, az ugráló várakat, „utaztak” a ládavasúton, tesztelhették ügyességüket a szellemes, a történelmi és mesefigurákat megformáló játékok megoldásával.

A hatalmas területen elhelyezett játékok helyszínei és a különböző szolgáltatásokat kínáló sátrak és büfék között hömpölygött a tömeg a gyönyörű napfényes időben.

A nagyszínpadon bemutatkozó művészeti csoportok és együttesek is vonzották a nézőket, a fellépők sorát a Napvirág Együttes nyitotta meg, majd őket követte a Görömbő Kompánia.

A déli harangszó után az egészen kicsik, a Dunakeszi Cheerleader Team tagjai mutatták be tehetségüket nagy sikerrel a szülők és az érdeklődők sokasága előtt.

A városban működő Német Nemzetiségi Önkormányzat hosszú évek óta végzett kitartó és elkötelezett tevékenységének egyik legnagyobb értéke a német nemzetiségi néptánc művelése, melyet a fiatalok látványos produkciójukkal bizonyítottak.

A népi, nemzeti táncművészetünk és kultúránk egyik fellegvára, a Kőrösi iskola, ahol évtizedekre visszanyúlóan mindig is sikeres és népszerű volt a néptánc oktatása és magas színvonalú művelése, melyet az iskola két csoportja ezúttal is magával ragadó előadással mutatott be a nagyközönségnek.

Kora délután a VSD Cheerleader színvonalas bemutatójának tapsolhattak a nézők, akik az igényesen kidolgozott és kivitelezett koreográfiában gyönyörködhettek.

Nemcsak a kellemes tavaszi melegtől, hanem a színpadra lépő Triász zenekar népszerű előadóművészeinek köszönhetően a tetőfokára hágott a hőmérséklet és a hangulat kora délután. Sipos Péter, Kálmán György és Jankai Béla előadásában elhangzó örökzöld slágerek, a bulizók és a zenészek közös éneklése és a trio humorral átszőtt szellemessége óriási élménnyel ajándékozta meg majálisozókat.  

 A majális szórakoztató programja az Érzés együttes koncertjével zárult, amely az Edda zenekar gyönyörű dalait szólaltatta meg mély átérzéssel és művészi alázattal.

A rendezvény házigazdája Pethő Krisztián önkormányzati képviselő volt, aki mindvégig nagy élvezettel és felkészülten mutatta be a fellépő együtteseket, művészeket, akiknek és a szervezőknek, valamint a rendezőknek köszönhetően tartalmas programokkal ünnepelhettük május elsejét és az anyák napját.

(Vetési)

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...