Sport

A Fazekas iskola judósai idén is elhódították a vándorkupát

A Magyarság új sportcsarnoka péntek délután a tatamin küzdő fiataloknak szurkoló szülők, testvérek és az osztálytársak lelkes buzdításától volt hangos. Nyolcvanöt fiatal küzdött a Dunakeszi Városi Iskolai Judo Bajnokság érmeiért és a győztes csapatot megillető vándorkupáért.

Dunakeszi öt általános iskolájában – a mindennapos testnevelés keretében – judózó negyedik osztályos fiatalok közül az osztály és az iskolai bajnokság legjobbjai a városi döntőben mérték össze tudásukat, felkészültségüket. A lányok és a fiúk egyéni mérkőzéseinek eredményei alapján a legjobb teljesítményt elérő iskola csapata nyerte el a vándorkupát a Dunakeszi Városi Iskolai Judo Bajnokságon.

Az ifjú sportolókat Dobos Gábor, a VSD vezetőedzője köszöntötte, aki jelentős sportteljesítmények nevezte, hogy a „kisjudósok” az iskolai bajnokságot megnyerve bejutottak a városi döntőbe.

Temesvári István (b1), Nagy András, Seltenreich József, Dobos Bernadett, Dobos Gábor

A sportesemény megnyitóján megjelent és beszédet mondott Seltenreich József városi sportigazgató, Temesvári István, a VSD elnöke és Nagy András, a Magyar Judo Szövetség főtitkára, akik a rendezvény sportszakmai jelentősége mellett elismeréssel beszéltek a sportág népszerűsítése, a fiatalok eredményes felkészítése érdekében végzett szakemberek és pedagógusok tevékenységéről.

  A szurkolókat is „lázba” hozta az izgalmas és küzdelmes mérkőzések sokasága, zengett a sportcsarnok a bíztatástól, az elismerő tapsoktól és a gyakran feltörő üdvrivalgásoktól. A fiúk és a lányok nagyszerű versengésben döntötték el, hogy a különböző súlycsoportokban ki a legjobb.

 A városi döntő mérkőzéseiről elismeréssel beszélt lapunknak Dobos Gábor, a VSD judo szakosztályának vezetőedzője, aki segítőivel színvonalas városi versenyt rendeztek.
– A fiatalok magas színvonalú mérkőzéseket vívtak, három tatamin küzdöttek győzelemért a Magyar Judo Szövetség három kiváló versenybírája bíráskodásával, akik egyébként országos bajnoksportolók.  Az összesített versenyt idén is a Fazekas iskola nyerte, így továbbra is ők büszkélkedhetnek egy évig a vándorkupával. A győzelem értékét emeli, hogy a város mind az öt általános iskolájából, összesen 465 diák indult az osztály, majd az iskolai bajnokságon, akik közül a legjobbak jutottak be a városi döntőbe – értékelte a versenyt Dobos Gábor, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy a versenyen több fiatal is megcsillogtatta tehetségét, akiket érdemes lesz meghívni a VSD judo szakosztályába szakmai fejlődésük érdekében.

A győztes csapatnak a vándorkupát, az egyéni küzdelmek helyezettjeinek az okleveleket Temesvári István és Dobos Gábor adták át.

Az összetett verseny végeredménye:

  1. Fazekas iskola
  2. Kőrösi iskola és a Szent István iskola (azonos pontszámmal)
  3. Bárdos
  4. Széchenyi iskola

(Vetési)

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...