ünnep

Nem kell ennél több szó: Isten éltessen Magyarország!

Vácott a hagyományokhoz híven már augusztus 19-én elkezdődött az államalapítás, Szent István, az új kenyér ünnepének megemlékezése, ekkor Dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész és Rácz Éva énekművész koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők a Barátok templomában. Másnap, 20-án a fenyegető időjárás miatt a művelődési központ adott helyet az amúgy hagyományosan a Konstantin téren szokásos városi ünnepségnek.

A szombati ünnepnapon kora délután a összefogás képviselői koszorút helyeztek el Szent István királyunk Konstantin téri szobránál.

A késő délutáni városi ünnepség szónoka ezúttal Szőke Attila Szilárd református lelkész volt, aki azzal kezdte köszöntőjét, hogy megköszönte a lehetőséget az ilyetén bemutatkozásra is azok után, hogy két évvel ezelőtt átvették feleségével a Vác-Alsóvárosi Református Missziói Egyházközség vezetését az alapító és templomépítő főtisztelendő Csuka Tamás püspöktől.

– Amit én hozok, amit úgy érzek, hogy Isten a szívemre helyezett, az Szent István útjának egy mozzanata az intelmek alapján, amelyeket Imre hercegnek, a fiának írt, ennek egy nagyon jelentős és vaskos mondanivalóját hozom ide, mégpedig azt, hogy ennek az országnak igaz keresztény-keresztyén hiten kell alapulnia. Az a markáns rész, ami a szellemi, erkölcsi talapzatot adja az ő államalapításának, annak az Isten-félelmen kellett alapulnia. Beszélt ő az egyház megbecsüléséről, a főpapoknak a befogadásáról, védelméről, akik a hitnek a továbbadói, beszélt Imre hercegnek arról, hogy hogyan élje meg a kegyességet rendszeres imádkozással, hogy erkölcsös élettel járjon elöl jó példával, és ebből kiérződik, hogy ő nem egy hatalomtechnikai eszközt ajánlott, nem egy eszközi jellegű megfogalmazás ez, vagy a politikai sikerek reményének a megcsillogtatása, egyértelműen kiviláglik a szövegből, hogy őt az örök élet érdekelte, meg lehet találni az erre való utalásokat a szövegben, azt, hogy boldog uralkodó legyen az ő fia, és sikeres az országa. Így emelte ezt be a az úgymond közgondolkodásba akkor, amikor az akkori ezredfordulón világvége várás volt, két fontos meghatározó irányító személyiség, II. Szilveszter pápa és III. Ottó császár fogott össze, és mondták ki, hogy ebben az apokaliptikus hangulatban, az akkori Európa erkölcsi züllésében megújulásra van szükség. Szép ez a válasz, hogy egy világvége várásban újuljon meg ismét a kontinensünk, visszahelyezve a keresztény alapokra. El kellett kezdeni Európát építeni, a keresztény Európát, és István csatlakozott ehhez és azt mondta, fontos védelmezni az egyházat és benne szövetségesre találni – mondta a szónok.

Aztán a jelenre tért és úgy fogalmazott: olyan időket élünk, amikor újra világvége várakozás és félelem riasztja az emberiséget, a harmadik évezrednek alig néhány esztendeje telt el, és recsegni-ropogni látszik sok minden körülöttünk, amikor különösen fontos figyelni az egyház szavára, arra az üzenetre, hogy mindenben Isten dicsőíttessék, miközben a militáns liberalizmus, az élvhajhász trendiség ennek lényegi voltát minden erővel igyekszik tagadni, elvitatni.

Az új kenyeret megáldva Dr. Varga Lajos segédpüspök így fogalmazott:
„Urunk, aki megadtad, hogy Szent István királyunk, országunk fő védőszentjének ünnepén összegyűlve együtt ünnepeljünk, aki hétről-hétre megtöröd és szétosztod közöttünk az eucharisztia égi kenyerét, áldd meg ezt a kenyeret, mindennapi életünk táplálékát, és taníts meg arra, hogy mindennapi kenyerünket mi is megosszuk másokkal, hogy megízlelhessék az igazi testvéri szeretet ízét, szent neved dicséretére és dicsőségére!”

A hagyományokhoz híven az augusztus 20-ai ünnepség adott alkalmat a legrangosabb városi kitüntetések kihirdetésére illetve átadására:

Az önkormányzat döntése értelmében az idén a finn testvérváros, Järvenpää önkormányzatának volt ifjúsági osztályvezetője, Jari Ahola érdemelte ki a díszpolgári címet.

Posztumusz Pro Urbe Díjjal ismerték el Majer László volt önkormányzati képviselő munkásságát, az elismerést özvegye, Melinda asszony vette át.

Egyéni Pro Urbe Díjban részesült Hajdu Sándor volt önkormányzati képviselő és Dr. Horváth Ferenc, a városi levéltár igazgatója.

A „Vác Város Egészségügyéért” díjat Kudrács Ágnes, a kisváci Szent Gellért Gyógyszertár szakasszisztense érdemelte ki.

Augusztus 20-a alkalmából számos köztiszteletben álló váci és dunakanyari díjazottat is köszöntöttek az illetékesek, köztük Rétvári Bence, a választókerület országgyűlési képviselője.

A díjazottak: Dudás Nándor Pál, Lieszkovszki Gábor, Papp Lászlónak (Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata díj), Dian Jánosnak, Mikesy Györgynek, Sági Sándornak (Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata díj).

Forrás: VácOnline.hu/Ribáry Zoltán

Még szintén érdekelheti...